Jelentkezett a rendőrségen és tisztázta magát a párizsi támadással összefüggésben körözött férfi

Az észak-belgiumi Antwerpen rendőrségén jelentkezett és tisztázta magát az a férfi, aki ellen a csütörtökön Párizsban elkövetett merénylettel összefüggésben adtak ki körözést - közölte a helyi ügyészség.Az ügyészség megállapította, hogy a férfinak nincs köze a merénylethez. Előzőleg a La Libre Belgique című belga napilap Mathias Fekl francia belügyminiszter bejelentésére hivatkozva arról tájékoztatott, hogy a meg nem nevezett férfit a csütörtök esti támadással összefüggésben a belga hatóságok azonosították és hívták fel rá a francia rendőrség figyelmét.

Jan Jambon belga belügyminiszter szintén pénteken a VRT belga televízióban azt közölte, hogy a támadásért felelős elkövetőt, akit a merénylet közben lelőttek, francia állampolgárként azonosították a hatóságok. Az egyelőre hivatalosan meg nem nevezett elkövető csütörtökön 21 óra után nem sokkal nyitott tüzet egy rendőrbuszra Párizsban a Diadalív közelében, a Champs-Élysées sugárúton. A merénylőt agyonlőtték. A belügyminisztérium hivatalos tájékoztatása szerint egy rendőr meghalt, két másik pedig súlyosan megsérült. A támadó automata fegyvert használt, és kifejezetten a rendőröket vette célba.


Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, amely szokatlan gyorsasággal jelentkezett a merénylet elkövetőjeként, csütörtökön késő este tudatta: "Abu Juszuf, az Iszlám Állam belga katonája" követte el a merényletet. Francia rendőrségi források csütörtök este arról beszéltek, hogy korábban már szélsőségesként azonosították a későbbi támadót, a nevét azonban ők sem közölték.


A párizsi ügyészségi hivatal tájékoztatása szerint a tettes három hozzátartozóját pénteken kihallgatásra őrizetbe vették. A hatóság közlése szerint "az ilyenkor szokásos eljárásról" van szó.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com