Jelentős mennyiségű kábítószert találtak a rendőrök egy fővárosi férfinél

Jelentős mennyiségű marihuánát, kokaint, speedet, ketamint és ecstasy tablettát, valamint több millió forintot és valutát foglaltak le a rendőrök egy fővárosi férfinél - közölték a police.hu-n hétfőn.A közlemény szerint a 38 éves férfira XI. kerületi lakásának mélygarázsában 38 éves bűntársával együtt csaptak le a rendőrök. A férfinál lévő táskában majdnem fél kilogramm kiporciózott kábítószert - több tasak marihuánát, speedet, kokaint, továbbá körülbelül 300 ecstasy tablettát - és nagy mennyiségű készpénzt találtak a rendőrök.

     
A férfiak lakásaiban megtartott kutatások alkalmával további 5 kilogramm marihuánát, 200 gramm kokaint, 1,5 kilogramm speedet, több száz üveg ketamint és körülbelül 3000 ecstasy tablettát, valamint több milliónyi forintot és valutát foglaltak le. A mélygarázsban és a lakásban talált drog feketepiaci értéke körülbelül 30 millió forint.
    

A rendőrök lefoglalták a kereskedő által használt nagy értékű luxusautót is. A nyomozók a két férfit - előállításukat követően - gyanúsítottként hallgatták ki, majd a budapesti férfit őrizetbe vették, javasolták letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

Kelenföld fókuszban

Kelenföld fókuszban

A rendőrség továbbra is megemelt létszámmal biztosítja a közterület rendjét.

http://ujhazak.com