Jogász: meg kell vizsgálni a testmagasság kérdését

Borbély Zoltán jogász szerint alaposan meg kell vizsgálni a testmagasság kérdését, amelyre az ügy vádlottjának védője hívta fel a figyelmet a másodfokú eljárásban.A szakember az M1 aktuális csatornán szerdán azt mondta, a szakértők a vádlott magasságánál alacsonyabbnak becsülték az elkövetőt, ezért a védője szerint nem követhette el ő a bűncselekményt. Borbély Zoltán hangsúlyozta, a bíróságnak kétséget kizáróan indokolnia kell az elkövető személyét. Ehhez komoly szakértői munkára van szükség, mert a tanúkra nehéz hagyatkozni - tette hozzá.

   
Az eljárás adatai szerint a vádlott 2016. szeptember 24-én késő este Budapest belvárosában, a Teréz körúton egy általa készített és működésbe hozott pokolgéppel életveszélyesen megsebesített két rendőrt. Később a Belügyminisztériumnak fenyegető e-mailt írt, melyben pénzt követelt annak ellentételezésére, hogy ne robbantson többet.
    

Tavaly szeptemberben az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék nem jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a vádlottat azzal, hogy leghamarabb 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. A Fővárosi Ítélőtáblán kedden a védő felmentést, illetve enyhítést kért, az ügyész pedig a tényállás kismértékű kiegészítését, továbbá a terrorcselekmény befejezett alakzatának megállapítását, valamint az ítélet súlyosítását, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának növelését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com