Jogerős fogházbüntetést kapott a munkavezető a bagaméri földomlás ügyében

Jogerősen is egy év fogházbüntetésre ítélte - két évre felfüggesztve - a Debreceni Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki munkáltatóként megszegte a munkavédelmi előírásokat, és egy közfoglalkoztatott meghalt, amikor ráomlott a homokfal Bagamérban, 2015 decemberében - közölte a törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.Tatár Tímea tájékoztatása szerint a vádlottat - az első fokon eljáró Debreceni Járásbíróság ítéletét helybenhagyva - halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek a törvényszék, és kötelezte csaknem 300 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is.

   
A tényállás szerint a vádlott a közfoglalkoztatottak munkavezetőjeként 2015. december 2-án reggel eligazítást tartott a település közmunkásainak. A sértett és négy kollégája az önkormányzat zártkerti ingatlanjára ment, a Kisszőlő ("Öregszőlő") tanyán lévő homokdombhoz, hogy ott lapát segítségével homokot termeljenek ki Bagamér utcáinak síkosságmentesítéséhez.
    

A homokbánya nem volt bekerítve, a lakosok földnyerő helyként szabadon használhatták, bár a terület bányászati engedéllyel nem rendelkezett. Az elszállított homok miatt néhol 5-8 méter magas, szinte függőleges, omlásveszélyes partszakaszok alakultak ki, de a területen nem volt figyelmeztető, jelző- vagy tájékoztató tábla.
    

A sértett és négy társa több szállítmány homokot termelt ki. A pótkocsis traktor közvetlenül a homokfal mellett állt, a közmunkások pedig a leomlott homokból lapátoltak a platóra. A homokfal az utolsó szállítmány felrakodása közben szakadt rá a pótkocsi mellett álló közmunkásokra. Míg a pótkocsi szélein álló munkások el tudtak ugrani a lezúduló, megközelítőleg 1 méterszer 0,8 méteres, kővé szilárdult "kovárvány" elől, addig a pótkocsi középső részénél álló sértettet a homoktömb nekinyomta a pótkocsi oldalának.
    

A leomló homokfal a sértettet mellkasa alsó részéig betemette, és olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy Gy. J. a helyszínen meghalt. Bár a sértett és társai az előző napi esőzésektől nedves, omlásveszélyes területen nyerték ki a homokot, a vádlott nem hívta fel a munkások figyelmét a biztonságos munkavégzésre, nem biztosította a biztonságos munkavégzéshez szükséges eszközöket, és a baleset bekövetkezéséig egyszer sem ellenőrizte a munkavégzést.
    

A közmunkások kaptak ugyan munkavédelmi oktatást, de az nem terjedt ki a földkitermelés kockázataira. A bíróság ugyanakkor a sértetti közrehatást is kimondta, a munkavédelmi előírásokat ugyanis Gy. J. sem tartotta be. Kovács Péter, a Debreceni Törvényszék tanácselnöke indoklásában kiemelte: a vádlottnak akkor is be kellett volna tartatnia a foglalkozási és munkavédelmi szabályokat, ha ő maga sem ismerte azokat. Ez alól akkor sem mentesül, ha nem részesült megfelelő munkavédelmi oktatásban. Az ugyanis tény, hogy B. László földmunkákra valóban nem kapott kioktatást.
    

Az ügyben lehetett volna más felelős is, az ügyészség azonban csak B. Lászlót vádolta meg a bűncselekmény elkövetésével - jelezte a bíró.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com