Jogerősen börtönbüntetésre ítélte a bíróság a halálos motorbalesetet okozó vádlottat

Jogerősen 4 év és 4 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Törvényszék szerdán azt a férfit, aki halálos balesetet okozott a 4-es főút hajdú-bihari szakaszán - tájékoztatta a bíróság szóvivője az MTI-t.Dobó Dénes közölte, határozatával a törvényszék helybenhagyta a Püspökladányi Járásbíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége, járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt kiszabott elsőfokú ítéletét, amelyben a vádlottat végleges hatállyal eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Az ügy lényege szerint a vádlott érvényes gépjárművezetői engedély hiányában - mivel őt a Püspökladányi és a Hajdúszoboszlói Járásbíróság is jogerősen eltiltotta a közúti járművezetéstől - 2022 júniusában személygépkocsival közlekedett Püspökladány lakott területén kívül, a 4-es főúton, Debrecen felől Karcag irányába.

A vádlott a gépkocsiban egyedül tartózkodott, a járművel neki felróható okból áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol gépjárműve bal első része frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő motorkerékpárral. Az ütközést követően a személygépkocsi kissé balra tartva tovább sodródott a bal oldali útpadka irányába, ahol jobb első részével nekiütközött a sértett motorját követő, mögötte szabályosan közlekedő másik motorkerékpár elejének - tájékoztatott a szóvivő.

A közlemény szerint az ütközések következtében a vádlott járműve megpördült, majd megállt, a motorkerékpárok az út melletti árokba hajtva felborultak. A balesetet követően a vádlott kiszállt a személygépkocsiból, és a helyszínről futva, ismeretlen helyre távozott anélkül, hogy segítséget nyújtott volna.

A baleset következtében az egyik motoros a helyszínen életét vesztette, míg a másik nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, életveszélyes, maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket szenvedett - írta a bírósági szóvivő.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com