Jogerősen börtönbüntetésre ítélték a gyermekeit veszélyeztető komlói nőt

Jogerősen nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék csütörtökön azt a komlói nőt, aki elhanyagolta kiskorú gyermekeit, testi, értelmi, erkölcsi fejlődésüket veszélyeztetve. A bíróság döntésével helybenhagyta a Komlói Járásbíróság tavaly decemberi határozatát.A törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: a családi pótlékból, a gyermekei után járó segélyből, rendkívül szegényes körülmények között élő nő három kiskorú gyermeket nevelt a komlói családok átmeneti otthonában. Az anya nem gondoskodott arról, hogy gyermekei az évszaknak megfelelő öltözetet viseljenek, rendszeresen koszos, vizelettel átitatott ruházatban járatta őket óvodába. Legkisebb gyermekét egész nap a kiságyban hagyta.

    
A gyermekeket nem is táplálta megfelelően, és a szükséges orvosi vizsgálatokra, szemészeti kezelésekre és védőoltások beadására sem vitte el őket. A vádlott több alkalommal bántalmazta gyermekeit. Az esti órákban elment az ismerőseihez inni, gyermekeit egyedül hagyta a lakásban, és csak másnap ment vissza hozzájuk.
    

A vádlott nevelési, felügyeleti, gondozási kötelességeinek súlyos megszegésével kiskorú gyermekei testi, értelmi, erkölcsi fejlődését veszélyeztette, ezért korábban a Komlói Járásbíróság a nőt nyolc hónap börtönre ítélte. A vádlott fellebbezését követően, a másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, így az ítélet jogerőssé vált.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com