Jogerősen felmentették a korábbi élettársa 2006-os meggyilkolásával vádolt szentesi férfit

Jogerősen felmentette a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a férfit, akit azzal vádoltak, hogy 2006-ban meggyilkolta korábbi élettársát.A jelenleg 61 esztendős férfit előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével vádolták. A férfi és az akkor 23 esztendős sértett 2003-ban ismerkedett meg egymással, miután a nő a vádlott által üzemeltetett szentesi szórakozóhelyen kezdett dolgozni. Rövid idő alatt élettársi kapcsolatba léptek, majd a következő évben közös gyermekük született.

A férfit ezt követően Németországban 16 hónap szabadságvesztésre ítélték, büntetésének letöltését 2005 januárjában kezdte meg, amíg a börtönben volt, a sörözőt a sértett irányítására bízta, aki veszteségesen üzemeltette azt.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A nő 2006 májusában elhagyta a vádlottat, és új életet kezdett egy másik férfival. Mindezek miatt a sértett félt a vádlott reakciójától.

A vádlott szabadulását követően május 19-én hazaköltözött, és ekkor szembesült azzal, hogy a sértett közös gyermekükkel egy másik férfihoz költözött, illetve a sörözőt bezárta, emiatt haragudott a nőre.

Július 21-én egy az eljárásban ismeretlenül maradt férfi és nő kulccsal bement abba a szentesi ingatlanba, ahol a sértett lakott a kislányával és élettársával, megmérgezte a házőrző kutyát, és erőszakkal vagy fenyegetéssel gépjárművel elvitték a sértettet, felügyelet nélkül hátra hagyva a kétéves gyermeket.

A sértett ismeretlen körülmények között a Tiszába került. Holttestét 2007. július 3-án Baks közelében a folyóban találták meg, de azonosítani csak 2020. június 23-án tudták.

Az ítélet szerint a rendelkezésre álló közvetett bizonyítékok nem alkotnak olyan zárt logikai láncot, mely alapján minden kétséget kizáróan megállapítható lenne, hogy a sértett halálát idegenkezűség okozta. Nem bizonyított minden kétséget kizáróan az sem, hogy a férfi megölte volna korábbi élettárását, illetve az sem, hogy a sértett milyen körülmények között, holtan vagy még élve került a folyóba.

Az ügyben korábban évekig letartoztatásban lévő férfi a táblabíróság előtt a tárgyaláson azt mondta, semmi köze korábbi élettársa eltűnéséhez és halálához. Nagy Erzsébet tanácsvezető bíró a táblabíróság a törvényszék elsőfokú ítéletét helybenhagyó döntését indokolva kifejtette, maga a vádirat is igen bizonytalanul fogalmazott arról pontosan mikor, hol és hogyan halt meg az áldozat. A bíró megjegyezte, ez már valószínűleg soha nem fog kiderülni. A törvényszék rendkívül részletes bizonyítást vett fel, melyekből helyes következtetést vont le - közölte, hangsúlyozva az elsőfokú ítélet teljes mértékben megalapozott volt.

A férfit második alkalommal mentette föl jogerősen élet elleni bűncselekmény vádja alól a Szegedi Ítélőtábla. 2020-ban előre kitervelten, hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolták egy 2006-ban történt szentesi kézigránátos merénylet miatt. A bíróság szerint akkor sem lehetett minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy a vádlott követte el a bűncselekményt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com