Jogerősen hat évre ítéltek egy albán kábítószercsempészt Szegeden

Jogerősen hat év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy albán férfit, aki csaknem tíz kilogramm heroint próbált Magyarországon keresztül Olaszországba csempészni 2017-ben.A táblabíróság különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, és a szabadságvesztés mellett hat évre kiutasította Magyarország területéről.

    
A fiatal férfi 2017 októberében elvállalta, hogy 1500 euró ellenében kábítószert szállít saját autójával Albániából külföldre. A gépkocsit átalakították, és összesen 20 tégla formájú csomagot rejtettek el benne. Az autóban egy útvonaltervet is elhelyeztek, a férfinak Albániából Budapesten keresztül Udinébe kellett volna utaznia.
   

A vádlott egy ismerőse társaságában október 25-én indult Albániából, másnap hajnalban értek a tompai határátkelőhelyre. Az útlevelet ellenőrző rendőrnek feltűnt a sofőr és az utas gyanús viselkedése, ezért a jármű alapos átvizsgálása mellett döntött. A kutatásba bekapcsolódó pénzügyőrök megtalálták az összesen 9930 gramm heroint, amelynek feketepiaci értéke körülbelül 160 millió forint. A szakértői vélemény szerint a drogszállítmány hatóanyag-tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának legalább 23-szorosa volt.
    

A vádlott az eljárás során elismerte bűnösségét kábítószer birtoklásának bűntettében, az utolsó szó jogán pedig azt mondta, megbánta tettét. Döntésével a táblabíróság megváltoztatta az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletét, és a vádlott bűncselekményét kábítószer-kereskedelem bűntette helyett kábítószer birtoklásának minősítette. A bíróság az eltérő minősítésére, a beismerésre és a vádlott fiatal felnőtt korára tekintettel enyhítette az első fokon kiszabott tízéves fegyházbüntetést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com