Jogerősen hét év börtönre ítéltek egy szerb kábítószercsempészt

Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy szerb férfit, aki tavaly több mint fél mázsa marihuánát próbált Magyarországon keresztül Németországba csempészni.A táblabíróság a vádlottat különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-birtoklás bűntettében mondta ki bűnösnek, és a szabadságvesztés kiszabása mellett hét évre kiutasította Magyarország területéről. Döntésével az ítélőtábla helybenhagyta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.

   
A vádlott 2017 februárjában megállapodott megbízójával abban, hogy 15 ezer eurós tartozásának elengedése fejében egy utánfutóval marihuánát szállít Magyarországon keresztül Németországba. A férfi 2017. március 28-án kölcsönkérte unokatestvére autóját, majd másnap a vajdasági Indija városában egy parkolóban ehhez kapcsolta az utánfutót, amelyet korábban a megbízója pénzéből vásárolt meg, és amelyben kábítószert rejtettek el. Este ért a röszkei határállomásra, ahol a pénzügyőröknek gyanússá vált, hogy az autóban alig van úti holmi, és az utánfutó kopogtatásra szokatlan hangot adott.
    

A jármű tüzetes átvizsgálása során az utánfutó szállítófelületét fedő farostlemez alól 119, őrölt kávéval beszórt csomag került elő. A csomagokban több mint 55 kilogramm marihuána volt. A drogszállítmány hatóanyag-tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának legalább 5,25-szerese volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com