Jogerősen hét év tíz hónapra ítéltek egy montenegrói kábítószercsempészt

Jogerősen hét év tíz hónap börtönbüntetéssel sújtott kedden a Szegedi Ítélőtábla egy montenegrói nőt, aki több mint 29 kiló marihuánát próbált Magyarországon keresztül Pozsonyba csempészni 2017-ben.A táblabíróság különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-birtoklás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és a szabadságvesztés mellett hét évre kiutasította Magyarország területéről.

    
A nő 2017 szeptemberétől használta egy szerbiai vállalkozás gépkocsiját, amelyben rejtekhelyet alakítottak ki, ahova harminc csomagban marihuánát helyeztek el. A vádlott feladata volt, hogy a drogot Montenegróból - Szerbián és Magyarországon át - Szlovákiába szállítsa. A nő 2017. november 21-én jelentkezett belépésre a röszkei határátkelőhelyen, ahol a magyar pénzügyőrök az autójában megtalálták a több mint 29 kilogramm kábítószert. A drogszállítmány hatóanyag-tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának csaknem négyszerese volt.
    

A vádlott az eljárás során mindvégig azt állította, hogy nem tudott az elrejtett kábítószerről. Döntésével a táblabíróság - a csempészett kábítószer mennyiségére tekintettel - súlyosította a Szegedi Törvényszék első fokú, hét év szabadságvesztésről szóló ítéletét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután - közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Elfogták a baltás autóst

Elfogták a baltás autóst

Őrizetbe vették a férfit, aki közlekedési konfliktus után baltával hadonászott a XI. kerületben.

http://ujhazak.com