Jogerősen is életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a bíróság az orosi kettős emberölés elkövetőjét

Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki vadászfegyverével két embert megölt 2019 augusztusában Nyíregyháza-Oroson; a táblabíróság ezzel helybenhagyta az első fokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék ítéletét - tájékoztatta az táblabíróság szóvivője az MTI-t.Fórizs Ildikó jelezte: a több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettében elmarasztalt H. M. legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. A tényállás szerint a férfi felesége korábban érzelmi kapcsolatba került munkahelyi felettesével, amiről a vádlott is tudomást szerzett. A pár kapcsolata emiatt megromlott, így megegyeztek abban, hogy az asszony elköltözik otthonról.
    

A nő 2019. augusztus 26-án szeretője lakására ment, ahol szóváltás alakult ki köztük arról, hogy a férfi mit híresztel kettejük kapcsolatáról, majd az asszony azzal hívta fel a férjét, hogy a sértett lekezelően beszélt vele. A történtek hallatán a vádlott az engedéllyel tartott vadászpuskájával a szerető házához hajtott, és fegyverével a ház udvarán tartózkodó sértett irányába lőtt: az első lövés még célt tévesztett, a második azonban a bejárati ajtón keresztül halálosan megsebesítette a házba menekülő férfit.
    

A lövések hangjára a szemközti házból elindult az utcára az áldozat édesapja, akire a támadó célzott lövést adott le, de nem találta el. Az idősebb férfi ezután az utcán felelősségre vonta, majd amikor hátat fordított neki, és elindult megnézni, hogy mi történt a fiával, a vádlott hátba lőtte. A helyszínről autójával elhajtó férfi később az őt kereső rendőrjárőrnek adta meg magát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com