Jogerősen is hat év fegyházat kapott egy kiskorú fiúkat molesztáló pécsi férfi

Jogerősen hat év fegyházbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék egy pécsi férfit, aki 2014 márciusa és szeptembere között több kiskorú fiút is molesztált.A törvényszék hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a vádlottat tavaly szeptemberben első fokon három rendbeli szexuális erőszak, szexuális visszaélés és gyermekpornográfia bűntettében, valamint szeméremsértés vétségében találták bűnösnek.

    
A másodfokon eljárt törvényszék a Pécsi Járásbíróság határozatát annyiban változtatta meg, hogy a szexuális visszaélést - figyelemmel az elkövetés körülményeire - szeméremsértésnek minősítette. Egyebekben - így a kiszabott büntetés tekintetében is - a határozatot helybenhagyta. A járásbíróság korábban kötelezte a vádlottat a csaknem ötszázezer forint bűnügyi költség megfizetésére, valamint négy évre kitiltották őt egy pécsi parkból is.
    

A férfi 2014 tavaszától rendszeresen megjelent a parkban azért, hogy kiskorú fiúkkal megismerkedjen, majd "előttük szeméremsértő magatartást tanúsíthasson vagy őket arra bírja rá". A parkban játszó gyerekeket gyakran fagylaltra, édességre, üdítőre hívta meg, hogy beszélgethessen velük, és eközben gyakran szexuális tartalmú témákat vetett fel. Többüket autóval a szőlőjébe is elvitt, ahol egyebek mellett az ölébe ültette és simogatta őket - derül ki a közleményből.
    

A vádlott számítógépén csaknem százhúszezer pornográf - köztük fiatalkorú fiúkról és lányokról - készült felvételt találtak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Elfogták a baltás autóst

Elfogták a baltás autóst

Őrizetbe vették a férfit, aki közlekedési konfliktus után baltával hadonászott a XI. kerületben.

Tervezett tettenérés

Tervezett tettenérés

A kazincbarcikai rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy csomagautomatából éppen kivette a külföldről rendelt drogot.

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

A fővárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az azonosításukhoz.

http://ujhazak.com