Jogerősen nyolc évre ítéltek egy szerb kábítószercsempészt Szegeden

Jogerősen nyolc év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy szerb férfit, aki több mint 28 kilogramm marihuánát próbált Magyarországon keresztül Nyugat-Európába csempészni 2017-ben.A táblabíróság különösen jelentős mennyiségre, az ország területére behozatallal elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és a szabadságvesztés mellett nyolc évre kiutasította Magyarország területéről.

  
A vádlott 2017. augusztus 10-én este jelentkezett belépésre a röszkei határállomáson, annak a szerbiai cégnek autóját használta, ahol gépjárművezetőként dolgozott. A pénzügyőröknek feltűnt feszült viselkedése, ezért autóját tüzetesen ellenőrizték. A tételes vámvizsgálat során az autó első ülései alatt kialakított rejtekhelyről 46 csomag, összesen 28,823 kilogramm marihuána került elő.


A kábítószer-szállítmány hatóanyag-tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának több mint háromszorosa volt. Döntésével a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Rács mögött egy szexuális ragadozó

Rács mögött egy szexuális ragadozó

A körözöttek top 50-es listáján szerepelt R. Rajmund.

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

A héten kihallgatott újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozta az ügyészség az úgynevezett Szőlő utcai ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Vádat emeltek egy oktató ellen, aki molesztálta diákjait

Vádat emeltek egy oktató ellen, aki molesztálta diákjait

A Monori Járási Ügyészség szexuális kényszerítés bűntette és többrendbeli szexuális visszaélés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a nála szakképzési gyakorlaton lévő fiatal fiúkat szexuálisan molesztálta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

http://ujhazak.com