Jogerősen súlyosították egy élettársát halálra verő férfi büntetését

Csaknem két évtizedre fegyházba került egy élettársát halálra verő férfi, akinek elsőfokú ítéletét a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen súlyosította - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség kedden az MTI-vel.Közleményükben felidézték: a Fővárosi Főügyészség 2022 novemberében emelt vádat az akkor 40 éves, többszörösen büntetett férfi ellen, élet elleni bűncselekmény miatt.

A Fővárosi Törvényszék 2024. április 8-án kihirdetett elsőfokú ítéletével a visszaesőt bűnösnek mondta ki különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében. A férfit 17 évi fegyházbüntetésre ítélték és 10 évre a közügyektől is eltiltották azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet szerint a férfi korábbi 10 éves szabadságvesztéséből szabadulva lakhatást keresett magának a fővárosban, melynek során 2021 tavaszán a nő Hős utcai garzonlakásába költözött. Élettársi kapcsolatuk azonban nem volt harmonikus, 2021. július 27-én a férfi a nőt megütötte, aki őt védekezésül késsel mellbe szúrta. A támadás következtében zavartan viselkedő nőt a mentők pszichiátriai kezelésre elszállították, míg a terheltet a Fiumei úti traumatológiai intézetben látták el.

Másnap a nőt hazaengedték, ahová július 29-én hajnali 2 óra körül a férfi is megérkezett. A férfi reggel 7 óráig egy ismeretlen eszközzel olyan súlyosan bántalmazta a nőt, hogy az a legalább 31 erőbehatás következtében okozott sérüléseibe belehalt - ismertették. Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosításáért, míg a férfi és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek.

Másodfokon a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a férfi szabadságvesztési idejének a felemelését kezdeményezte, a Fővárosi Ítélőtábla pedig az ügyészi indítványnak helyt adva, 2025. május 25-én meghozott jogerős ítéletével az elkövető fegyházbüntetését 18 és fél évre súlyosította - áll a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség közleményében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com