Jogerősen tíz év börtönt kapott felesége megölése miatt egy tatabányai férfi

Felesége meggyilkolása miatt tíz év börtönbüntetésre ítélt egy 46 éves tatabányai férfit csütörtökön másodfokon a Győri Ítélőtábla. A táblabíróság a jogerős határozattal helybenhagyta az első fokon eljáró Tatabányai Törvényszék ítéletét. A vádirat szerint 2015. november 14-ére virradó éjjel a feleség a munkahelyükön közölte a férjével, hogy el akarja hagyni őt, ezt azonban a férfi nem tudta elfogadni.

Amikor másnap reggel a munkahelyükről együtt távoztak, a parkolóban is veszekedtek, majd elindultak Ács felé, de az autóban is vitatkoztak.


A férfi próbálta meggyőzni a feleségét, hogy ne hagyja el, majd megállt az autóval az út mellett. A veszekedés ott újrakezdődött, a férj végül fejen ütötte, majd megfojtotta a nőt. A holttestet a csomagtartóba rakta, majd Komáromban ásót vásárolt, és egy alsórendű út mellett a szántóföldön elásta a nőt. A férfi valótlan bejelentést tett a rendőrségen felesége eltűnéséről, emellett a nő családtagjait, ismerőseit és munkáltatóját is megtévesztette.


A nő holttestét 2015. december végén találták meg, a férfit egy héttel később fogták el, 2016. január 8-án pedig előzetes letartóztatásba helyezték. A Tatabányai Törvényszék határozata ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Arra hivatkoztak, hogy a törvényszék nem kellő súllyal vette figyelembe a férfi beismerő vallomását, tettének megbánását és büntetlen előéletét.


A másodfokú ítéletet indokolva Zólyomi Csilla tanácselnök elmondta, hogy az elsőfokú bíróság minden eljárási szabályt betartott, helyesen vetette össze a vádlott vallomásait a szakértői véleményekkel és a tanúk vallomásaival, helyesen értékelte a bizonyítékokat és a középmértéket alkalmazta a büntetés kiszabásakor.


A táblabíróság tanácsának álláspontja szerint mivel ügyészi fellebbezés nem volt, "ha szeretnék, sem lehetne súlyosbítani az ítéletet", az enyhítésre pedig "semmilyen körülmények között nem látnak lehetőséget". Utóbbi indoka, hogy sem a beismerés - amelyet a holttest megtalálása után tett a vádlott -, sem a megbánás, sem a büntetlen előélet nem számít nyomatékos enyhítő körülménynek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Rács mögött egy szexuális ragadozó

Rács mögött egy szexuális ragadozó

A körözöttek top 50-es listáján szerepelt R. Rajmund.

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

A héten kihallgatott újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozta az ügyészség az úgynevezett Szőlő utcai ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

http://ujhazak.com