Jogerősen tíz évre ítélték az élettársát megölő mezőhegyesi férfit

Jogerősen tíz év börtönnel sújtotta emberölés bűntette miatt a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a 49 éves mezőhegyesi férfit, aki szóváltás után megölte élettársát tavaly tavasszal.A későbbi sértett 2012 nyarán ismerkedett össze a büntetett előéletű vádlottal, élettársi kapcsolatot alakítottak ki, és egy mezőhegyesi házba költöztek. Viszonyuk kezdetektől fogva konfliktusos volt, de szerették egymást. A férfi rendszeresen fogyasztott alkoholt és néha az asszony is. Ittasan gyakran féltékenykedtek egymásra, összevesztek, a vádlott többször bántalmazta is a sértettet. 2016-tól a férfi már napi rendszerességgel lerészegedett, ezért a nő elhatározta, hogy megszakítja az élettársi kapcsolatot.

    
Tavaly április 15-én a vádlott késő délután ért haza a munkahelyéről, majd este a sértettel együtt italozott. Ekkor újabb féltékenységi veszekedés robbant ki közöttük, a sértett arra akarta rávenni a férfit, hogy menjen el hazulról. A nő egy 19 centis pengéjű késsel hadonászott és kisebb sérüléseket ejtett a vádlotton.
    

Ekkor a férfi ellökte az asszonyt, kicsavarta kezéből a kést, és letette az asztalra. A sértett nem támadott tovább, de folyamatosan szidalmazta a férfit és a családját. A vádlott egy idő után felállt, megragadta a kést, és dulakodás után nyakon szúrta élettársát, aki azonnal elvesztette eszméletét. A férfi a sértettet az ágyra fektette, megpróbálta a vérzést elszorítani a kezével, de a nő rövidesen elhunyt.
    

Amikor a vádlott rádöbbent, hogy mit tett, többször is öngyilkosságot kísérelt meg. A bűncselekményt másnap reggel a férfi munkatársa fedezte föl. Döntésével a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Gyulai Törvényszék ítéletét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com