Jogos védelem miatt megszűntette az eljárást az ügyészség a miskolci pincesoron történt késelésben

Jogos védelem miatt megszüntette az eljárást a miskolci pincesoron történt halálos késelés ügyében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség - közölte a vádhatóság csütörtökön az MTI-vel.A vármegyei főügyészség közleménye szerint az eljárás alatt beszerzett bizonyítékok alapján kétséget kizáróan megállapítást nyert, hogy az ügyben gyanúsítottként kihallgatott férfit a néhai sértett és annak barátja jogtalanul támadta meg, tettleg bántalmazta és a jogtalan támadást hárította el a megtámadott. A büntető törvénykönyvre (Btk.) hivatkozva azt írták, nem büntetendő az a cselekmény, ami a közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.

A Btk. további rendelkezése szerint a jogtalan támadást, ha azt személy ellen, éjjel követik el, úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására irányult volna. A törvény alapján tehát ebben az esetben, az éjjel történt személy elleni támadásnál azt a védekező elháríthatja úgy, hogy a támadó életét elveszi. Ezzel nem lépi túl a jogos védelem kereteit - közölték. Hozzátették, az ügyészség a törvény alapján a jogos védelmi helyzet megállapíthatósága esetén semmilyen további körülményt, így a támadó szándékát vagy az enyhébb elhárítási mód lehetőségét nem mérlegelheti, az eljárást meg kell szüntetnie, mert a jogos védelem az elkövető büntethetőségét kizárja.

Az eset 2024. október elején, éjjel a miskolci pincesoron történt. Az ügyben gyanúsítottként kihallgatott férfi ott nagy létszámú társasággal szórakozott, akikhez alkalmanként két fiatalkorú férfi is csatlakozott. Velük került konfliktusba a férfi, mert azok a pinceház falát összefirkálták és bántalmazással fenyegetőztek. Távozásuk után a férfi az ígért támadástól tartva egy konyhakést vett magához. Amikor a fiatal férfiak visszatértek és újból verést emlegettek, megmutatta nekik a nála lévő kést.

A vádirat szerint a két fiatal hazaindult, de egy vélt sérelem miatt visszafutottak a megfenyegetett férfihez, akit egyikük combon rúgott. A megtámadott férfi hátrálva egy vaskorláthoz szorult, amikor a másik férfi ököllel arcon ütötte, majd a másik kezét is ütésre lendítette. Emiatt a megtámadott a jobb kezével, amiben a konyhakés volt, reflexszerű mozdulatot tett és a késsel a mellkasánál megszúrta a támadóját, aki belehalt sérülésébe.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com