Jókai-konferenciát rendeznek december első hétvégéjén Balatonfüreden

Tóbiás Krisztián elmondta, hogy míg Jókai regényei széles körben ismertek, addig számos kevésbé olvasott novellája van, ezért tartják fontosnak a szakemberek, hogy közülük minél többet megismertessenek és megőrizzenek az utókor számára. Hozzátette: Jókai Mór regényeit archaikus nyelvezetük miatt nehezen értik a mai fiatalok, novellái azonban terjedelmük és nyelvhasználatuk miatt is könnyebben értelmezhetők.

A konferencián mások mellett Eisemann György, Fried István és Szajbély Mihály tart előadást, az elemzett novellákat a Tempevölgy Folyóirat adja ki a 25 írást tartalmazó, A Balaton Vőlegényei című kötetben, amelyhez kapcsolódóan jövőre a konferencia előadásairól szóló tanulmánykötet is napvilágot lát.



Ezen kívül bemutatják a tanácskozáson a tavalyi Kisfaludy-konferencia tanulmánykötetét is - közölte Tóbiás Krisztián. A novelláskötet címadó írása, A Balaton Vőlegényei, egy balatonfüredi legendán alapszik, miszerint a Balaton mindig is megkövetelte áldozatait. A novellában szereplő két fiatalember a vízben leli halálát.

Az egyik holttest előkerül. A másik férfi családja a sírt felkeresve követeli, mutasson irányt az elhunyt, hogy megtalálják a fiúk holttestét, amelyre végül a tihanyi öbölben lelnek rá - részletezte a konferencia szervezője.

Tóbiás Krisztián felidézte: az idei konferencia a negyedik abban a 2005-ben útjára indított sorozatban, melyet hosszabb szünet után, 2012-ben a Tempevölgy folyóirat és Balatonfüred városa közösen szervez kétévente. A tanácskozás nyitott a nagyközönség számára - fűzte hozzá.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com