Jól fizető állást hagyott ott Alex, hogy zombi lehessen

A 26 éves férfi végre azt csinálhatja, amit mindig is szeretett volna.Alex NobleMind arról álmodunk, hogy megtaláljuk álmaink munkahelyét, ahova mosolyogva mehetünk be reggel, mert elmondhatjuk magunkról, hogy azt csináljuk, amit szeretünk. Sokunk azonban beéri kevesebbel, és inkább a jól fizető állást választja az álmok helyett.

A pénzügyi területen dolgozó Alex Noble nem így tett. A 26 éves férfi nem elégedett meg a stabilnak mondható munkahelyével, ezért a minap a főnöke elé állt, és felmondott.

Alex elmondta, hogy elég sok idejébe került, mire elmagyarázta a felmondása okát, mert a főnöke nem igen értette a dolgot.

A walesi férfi ugyanis azért hagyta ott a munkáját, hogy főállású zombi lehessen egy mindösszesen 3 órás verseny kedvéért. Amikor Alex elmesélte a barátainak is a tervét, akkor ők először azt hitték, hogy a férfi egy szeszélyért hagyja ott a munkáját, ám ez nem igaz, ugyanis ő csak kihasznál egy lehetőséget, amire talán csak egyszer nyílik alkalma az életben.

Alex most egy olyan cégnél dolgozik, ahol egy zombi történetben tölthetnek be szerepet a vállalkozó kedvű emberek. A szereplők kapnak egy forgatókönyvet, és az a dolguk, hogy megmentsék a szülővárosukat a zombiktól.

zombiA férfi, akinek a Day of the Dead (A halál napja) a kedvenc filmje, azt is elmondta, hogy korábban is dolgozott zombiként, de akkor nem kapott fizetést érte, most viszont rendes bért kap azért, hogy véresre sminkelve rémisztgesse az embereket.

Alex az elmúlt öt évben, még az előtt, hogy csatlakozott volna a Slingshor céghez, önkéntesként dolgozott zombifilmekben, tévés műsorokban és játékokban. Lassan fel is figyeltek a férfira, mert mindent másképpen csinál, más hangot ad ki, máshogy mozog, és a kinézete is fura.

A fiatal férfi feladata ma már az, hogy kiképezze az új zombigenerációt, ami 200 főt jelent. Az oktatás mellett pedig szerepel a hétvégi bemutatókon, valamint ő felel a játék koreográfiájáért és az egészségügyi és biztonsági tervezésért is.

Alex szerint a biztonság és az egészség a legfontosabb, mert könnyen bele tudnak lendülni az üldözésbe a zombik, aminek akár sérülés is lehet a vége. A teljes élőhalott játékra májusban kerül sor Cardiffban, ahol több, mint 600 ember fog harcolni, közel 3 órán keresztül.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com