Kábítószer-kereskedelem miatt emeltek vádat tizennyolc ember ellen

Vádat emelt a Somogy Vármegyei Főügyészség tizennyolc, többségében Baranya, Somogy és Zala vármegyében élő ember ellen, akik kiterjedt kábítószer-terjesztői és -fogyasztói hálózatot kiépítve követtek el bűncselekményeket.A vádhatóság azt közölte kedden az MTI-vel: a szervezett bűnelkövetői csoport középpontjában öt férfi állt, akik bizalmi kapcsolatukat felhasználva egy jól működő rendszert hoztak létre, hogy nagy tételben tudjanak beszerezni kábítószereket és új pszichoaktív anyagokat.

A drog terjesztése során kihasználták, hogy az érdekeltségükben működött egy zalaegerszegi étterem, valamint egy Balaton-parti szórakozóhely, ahol tárolták és terítették is a tiltott anyagokat.

A kábítószerekkel legnagyobb tételben kereskedő baranyai férfi a terjesztésbe bevont egy alkalomszerűen drogot fogyasztó körmendi középiskolást is, holott tisztában volt az életkorával.

A fiatal a megbízóitól kapott kábítószert a beszerzési árnál drágábban értékesítette iskolatársai és ismerősei körében, akikkel többnyire internetes üzenetküldő alkalmazáson egyeztette az adásvétel részleteit. A vádlottak azzal is megbízták a fiatalkorú vádlottat, hogy vegyen szemcseppet és koffeintablettát a kábítószerek hígításához - írták.

A nyomozók 2024 májusában egy összehangolt akció keretében az ország különböző pontjain csaptak le a vádlottakra, akik közül többeket őrizetbe vettek, a legnagyobb tételben kerekedő vádlottak pedig a nyomozás alatt mindvégig letartóztatásban voltak.

Tizennyolc ember ellen jelentős mennyiségű kábítószerre, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy felhasználásával elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat.

Közülük négy vádlottal szemben a főügyészség fegyház-, míg hattal szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. A többiekre, így a fiatalkorú vádlottra szintén szabadságvesztés kiszabását indítványozták, de az ő esetükben a vádhatóság lehetőséget lát a büntetés végrehajtásának felfüggesztésére - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com