Kábítószer-kereskedelem miatt letartóztattak egy polgári és két prügyi férfit

Kábítószer-kereskedelem miatt a Debreceni Járásbíróság elrendelte egy polgári és két prügyi férfit letartóztatását pénteken - közölte az ezt megelőző rajtaütési akciót vezető, Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfő reggel az MTI-vel.A letartóztatottak három társa szabadlábon védekezhet - tették hozzá. A gyanú szerint új pszichoaktív anyaggal kereskedett egy polgári és öt prügyi férfi. A hajdú-bihari rendőrök borsodi kollégáikkal közösen ütöttek rajta a hálózat tagjain. A hajdúnánási rendőröknek 2024 tavaszán jutott a tudomásukra, hogy egy polgári férfi új pszichoaktív anyagot árul a településen.
    

A gyanúsítottakat összehangolt, több vármegyét érintő akcióban fogták el július 17-én hajnalban. A nyomozás adatai szerint az elkövetők elfogásukig rendszeresen árultak tiltott szert hajdú-bihari, borsodi és Szabolcs vármegyei fogyasztóknak. Velük szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt indult eljárás. A rendőrök több mint 9 millió forintot, ékszereket, digitális mérleget, mobiltelefonokat, csaknem 100 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le, és az ügy teljes körű felderítése során több fogyasztót is elszámoltattak. A nyomozók három embert bűnügyi őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a Debreceni Járásbíróság július 19-én, pénteken elrendelt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Több mint hetven rendőr egyszerre több helyszínen csapott le kábítószer-terjesztőkre és -fogyasztókra Nógrád és Heves vármegyében.

Rendőrkézen az útonállók

Rendőrkézen az útonállók

A miskolci rendőrök öt férfit vettek őrizetbe, akik csoportos rablással gyanúsíthatók.

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Késsel fenyegette meg utastársát egy 19 éves fiatalember egy személyvonaton.

http://ujhazak.com