Kábítószer-kereskedő család négy tagját fogták el a rendőrök Budán

Kábítószer-kereskedelem miatt őrizetbe vették egy család négy tagját Budán, mintegy 15 kilogramm drogot találtak náluk - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken a police.hu-n.A napokban tartott rajtaütéssel több mint 16 ezer adag kábítószer piacra kerülését akadályozták meg, a lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke mintegy 62 millió forint. Az ügyben egy testvérpár, egyikük felesége, valamint a testvérek apja a gyanúsított. A nyomozók több tucat olyan fogyasztót azonosítottak, akik tőlük vásárolták a különböző kábítószereket.
    

Az elosztóközpont vélhetően a házaspár budai társasházi lakásában volt. A lefoglalt anyagok között van marihuána, mefedron, kokain, amfetamin, de még hasis is. A lakásban volt digitális mérleg, fóliázógép, vákuumfólia, nejlontasakok, vagyis minden olyan eszköz, amely a porciózást segítette. A drog mellett a rendőrök találtak több mint 9 millió forint készpénzt és mintegy 23 ezer eurót, valamint egy széfet is.
    

A család elfogott négy tagját - a 28 éves és a 30 éves férfit, utóbbi 41 éves feleségét, valamint az 50 éves apát - kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezik a letartóztatásukat. Rajtuk kívül egy embert szintén eljárás alá vontak, neki kábítószer birtoklása miatt kell felelnie, szabadlábon védekezik - írták.
    

A nyomozók vizsgálják a gyanú szerint különböző forrásokból származó kábítószerek terjesztésének útját is. A gyanúsítotti kör valószínűleg bővülni fog - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com