Kábítószer-kereskedők ellen emeltek vádat Kalocsán

Vádat emelt egy miskei család tagjai és ellátóik, egy jánoshalmi férfi és nő ellen a Kalocsai Járási Ügyészség, mert közel fél éven át kereskedtek pszichoaktív anyaggal - tudatta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.Kövecs Máté helyettes sajtószóvivő közölte: a vádirat szerint a miskei család tagjai - anya és lánya, valamint élettársaik - 2023 januárjától kezdték el árulni az új pszichoaktív anyagnak minősülő kristályt. A tudatmódosító szerből ellátóiktól 36 alkalommal vásároltak 10-10 ezer forint értékben, majd a kristályt kisebb, alufóliába csomagolt adagokra osztották. Öt rendszeres és tizenhat alkalmi vevőjük az éppen otthon tartózkodó családtagnak egy-egy pakkért ezer forintot fizetett.
    

A lány és élettársa két fiatal- és egy gyermekkorú személynek is értékesített a kristályból. A vádlottakat 2023. május 31-én egy összehangolt rendőri akció során vették őrizetbe. Az ekkor tartott kutatásokon a jánoshalmi nőtől kristályt, amfetamint és jelentős mennyiségű készpénzt, a jánoshalmi férfitől kilenc tő kendert, míg a miskei édesanyától értékesítésre szánt kristályt foglaltak le.
    

Az ügyészég a miskei vádlottakat bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, a lányt és élettársát emellett a 18. életévét be nem töltött személynek új pszichoaktív anyag átadásával elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel is, míg a jánoshalmi vádlottakat kábítószer-birtoklással is vádolja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

Végzetes szúrás

Végzetes szúrás

Halált okozó testi sértés Győrben.

http://ujhazak.com