Kábítószerkereskedőt fogtak el a budapesti bulinegyedben

Elfogtak a rendőrök egy kábítószerkereskedőt és két fogyasztót, tizenegy embert pedig mintavételre állítottak elő a Budapest belvárosában tartott éjszakai akcióban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn.A police.hu-n olvasható tájékoztatás szerint a rendőrség nagyszabású ellenőrzést tartott november 15. estétől másnap hajnalig az V., VI. és VII. kerületében, elsősorban a közterületek rendjére és a szórakozóhelyek környékére fókuszálva.

A kábítószerrel összefüggő bűncselekmények feltételezett elkövetőin túl elfogtak egy ittas vezetőt, három szabálysértés miatt keresett embert, bűncselekmény gyanúja miatt előállítottak két személyt és megtaláltak egy intézetből szökött fiatalt - írták. A Budapesti Közlekedési Központ és a Közlekedési Hatóság 76 taxit is ellenőrzött; két gépkocsit soron kívüli műszaki vizsgára rendeltek be, egyéb szabálytalanságok miatt négy jegyzőkönyvet vettek fel - közölték.

A BRFK által a Készenléti Rendőrség bevonásával szervezett, két belvárosi szórakozóhelyre is kiterjedő akcióban csaknem száz rendőr, több társhatóság, illetve a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesületet vett részt - tudatták. A közleményben kitértek arra, hogy a rendőrség folyamatosan, de különösen csütörtök, péntek és szombat éjszakánként megemelt létszámmal dolgozik a Belváros, Erzsébetváros és Terézváros biztonsága érdekében, ilyen nagy létszámú, komplex ellenőrzést pedig minden hónapban szerveznek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környéki drogkereskedelmet működtető dílereken ütött rajta a rendőrség.

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

Miután megölte, majdnem két hétig még vele élt.

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Börtönbe kellett volna vonulnia.

Autóba ültették, majd fogva tartották

Autóba ültették, majd fogva tartották

Emberrablás bűntett miatt indult nyomozás a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.

http://ujhazak.com