Kábítószerrel kereskedő bajai testvérpárt ítéltek el jogerősen Szegeden

Jogerősen tizennégy év fegyházzal, illetve tíz év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy bajai testvérpárt, amely éveken keresztül árusított drogot a Bács-Kiskun megyei városban.A táblabíróság bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek a 25 éves és a 32 éves vádlottat, és velük szemben személyenként több mint egymillió forintra vagyonelkobzást is elrendelt.

    
Döntésével az ítélőtábla megváltoztatta az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék megismételt elsőfokú eljárásban hozott ítéletét: az idősebb testvérnek a büntetését fegyház helyett börtönben kell letöltenie. A fiatalabb testvér 2012-től foglalkozott illegális drogok - marihuána, amfetamin és új pszichoaktív anyagnak minősülő szerek - értékesítésével Baján és környékén. Vevőitől telefonon vette föl a rendelést, majd autóval szállította a drogot a megbeszélt helyszínre. Állandó vevőköre alakult ki, a drogfogyasztók körében általánosan ismertté vált, telefonszámát egymásnak adták át. A vásárlók között volt fiatalkorú is.
    

Bátyja 2013 nyarától kapcsolódott be a terjesztésbe, előbb csak a kézbesítés során segítette ki fivérét, később már nála is lehetett kábítószert rendelni. Az eladásra szánt drogot a fiatalabb fiú szerezte be szállítójával konspirálva: más névre és címre rendelte a kábítószert, amelyet futárszolgálat kézbesített. A drogot közös lakásukban tárolták.
    

A fiatalabb férfi ellen kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt eljárás indult, előzetes letartóztatásba is került, de három hónap után szabadulva folytatta a drog terjesztését. A rendőrök 2014. szeptember 12-én közúti ellenőrzés során meg akarták állítani a fiatalabb fivér autóját, de ő nagy sebességgel elhajtott.


Az egyenruhások üldözni kezdték, majd a járművet a bácsbokodi vasútállomás közelében találták meg, ahonnan a sofőr gyalogosan menekült tovább. A fiút végül egy kábítószer- és nyomkövető kutya segítségével fogták el egy nádasban. A menekülés során a vádlott az autójából egy dobozt hajított ki, amelyben drog volt. Ezt követően a testvérek lakásán is házkutatást tartottak, ahol szintén kábítószereket foglaltak le.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com