Kábítószerrel kereskedtek Pesterzsébeten, vádat emeltek ellenük

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy öttagú társaság ellen, amelynek tagjai Pestszenterzsébeten árultak úgynevezett kristályt.A Fővárosi Főügyészség az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, hogy egy testvérpár, illetve az egyik nő korábbi, majd későbbi párja, valamint sógora egy XX. kerületi lakásban 2020 óta kereskedett a kristály nevű kábítószerrel. Az előzetesen kiporciózott kábítószert valamennyi vádlott közösen készletezte a lakásban, és mindig az adott el belőle, aki éppen otthon tartózkodott.
    

A kábítószert környékbeli, jellemzően rossz anyagi helyzetben lévőknek, kábítószerfüggőknek, illetve hajléktalanoknak kínálták fel kis tételekben, ellenértékként pedig készpénzen kívül egyéb értéktárgyakat - így például ékszereket, alkalmanként akár autóalkatrészeket vagy műszaki cikkeket - is elfogadtak. A Fővárosi Főügyészség az öt embert jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmével vádolja, velük szemben fegyház- és pénzbüntetés kiszabását, valamint vagyonelkobzást is indítványoz - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

http://ujhazak.com