Kampányt indít az ORFK a kapcsolati erőszak megelőzéséért

A kapcsolati erőszak megelőzéséért kampányt indít az Országos Rendőr-főkapitányság az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálattal együttműködve - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.Közleményük szerint "A csend a leghangosabb sikoly, halld meg!" elnevezésű kampány hétfőtől december 4-éig tart. A program része az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet nemi alapon elkövetett erőszak, hozzátartozók közötti erőszak kezelésével foglalkozó projektjének.

   
Kiemelték: ha valaki úgy érzi, hogy ellene vagy hozzátartozója sérelmére bűncselekményt, szabálysértést követnek el, haladéktalanul hívja a rendőrséget a 112-es - ingyenes - segélyhívó számon, vagy tárcsázza az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat 06-80-20-55-20-as krízisvonalát. Ha valaki úgy érzi, hogy azonnali segítséget nem igényel a helyzete, de fenyegetve érzi magát, tegyen feljelentést bármelyik rendőrkapitányságon - tették hozzá.
    

Emlékeztettek, a 2013 júliusától hatályos Btk. óta törvény bünteti a kapcsolati erőszakot. "A törvény a testi sértés szintjét el nem érő, de a sértett emberi méltóságát súlyosan sértő erőszakos magatartásokat és a gazdasági ellehetetlenítést is bünteti"; súlyosabb megítélés alá esik az, aki cselekményét rendszeresen követi el - hangsúlyozta a rendőrség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com