Kapcsolat a szellemvilággal

Szoros vagy laza viszonyban állunk a túlvilággal?ghostVan, aki maximálisan hisz abban, hogy a szellemek léteznek, sőt, még kommunikálni is tud velük, míg mások teljesen kizártnak tartják a túlvilág létezését, és inkább tudományos magyarázatot keresnek a paranormális jelenségekre. Az, hogy mennyire szoros a kapcsolatunk a szellemvilággal, függ a személyiségünktől, hitünktől, érzéseinktől, nézetünktől, amiket a csillagjegyünk is alakít.

Kos: Meglehetősen laza a túlvilággal való kapcsolatunk, hiszen racionális emberként nem igazán hiszünk abban, hogy a szellemek léteznek, emiatt a lelkek nem keresik a társaságunkat, mert a velünk való kommunikáció ugyanannyit érnek, mintha a falhoz próbálnának beszélni.

Ez az állapot legfeljebb akkor változik meg, ha a saját szemünkkel látunk valami túlvilági jelenséget, esetleg érezzük, hogy nem vagyunk egyedül, ám még ekkor is csak titokban merjük bevallani, hogy talán léteznek szellemek, de tovább nem foglalkozunk az üggyel.

Bika: A szellemvilággal való kapcsolatunkat nevezhetjük szorosnak. Ez annak köszönhető, hogy elég széleskörű személyiség hírében állunk, tehát semmit sem zárunk ki eleve. A felfogásunk úgy szól, hogy attól, hogy valamit nem láttunk, még létezhet.

A szellemek szívesen tartózkodnak a közelünkben, sőt, mivel ennyire érdeklődők vagyunk, talán már kapcsolatba is kerültünk velük. Lehet, hogy nem vagyunk igazán biztosak a szellemek létezésében, de úgy állunk hozzá, hogy nyugodtan jöhetnek, éreztethetik, hogy léteznek, hátha észrevesszük a jelet.

Ikrek: Az esetek többségében nem vallanánk be, hogy mélyen, legbelül nem vetjük el a szellemvilág létezését. Ikrekként elsősorban tudományos érdeklődéssel közelítünk a témához, és fizikai szinten elmélkedünk azon, hogy van élet a halál után.

Mivel kettős jegyben születtünk, ezért ennek az ellentéte is igaz lehet, tehát nem kizárt, hogy maximálisan hiszünk a szellemvilágban. Az sem lehetetlen, hogy már szemtanúja voltunk valamilyen paranormális jelenségnek. Ha megtapasztaltuk a szellemek jelenlétét, még akkor is előfordul, hogy próbálunk racionális magyarázatot találni a tapasztalatokra. Sokszor kétségek között őrlődünk, mert nem bízunk a saját érzékeinkben.ghostRák: Elég szoros a kapcsolatunk a szellemvilággal, mert néhány képességünkkel érzékelhetjük őket, ráadásul mindig is érdekeltek azok a misztikus, rejtélyes témák, amelyek a halál utáni élettel, szellemekkel foglalkoznak.

Mivel biztosra vesszük a túlvilág létezését, emiatt gyakran tapasztaljuk, érzékeljük, hogy szellemek ólálkodnak körülöttünk. Az is előfordulhat, hogy megpróbálunk kommunikálni velünk, ha pedig válaszolnak, akkor igazán meglepődünk.

Oroszlán: Ha valamit nem láttunk a saját szemünkkel, akkor abban nem igazán hiszünk, az egónk pedig megakadályozza, hogy bármiféle kapcsolatot kialakítsunk a szellemekkel. Abban az esetben, ha próbálunk hinni, akkor is kételyek gyötörnek, mert az elménk próbál logikus magyarázatot találni arra, amit esetleg láttunk.

Gyakran nem erőltetjük a dolgot, hanem elfogadjuk, hogy maximum képzelődtünk, különben is, nekünk tökéletesen elég az a világ, ami körbevesz, amit jól ismerünk.

Szűz: Igazán földhözragadt emberként eleve nehezen hiszünk bármiben is, nem hogy a túlvilágban. Az életünket áthatja a racionalitás, ha pedig választ keresünk valamire, akkor azt csak a tudomány adhatja meg.

Ha mások a szellemvilággal való kapcsolatukról mesélnek, akkor kételkedve hallgatjuk meg őket, és biztosak vagyunk benne, hogy az illető vagy hallucinált, vagy tudatmódosító befolyása alatt állt.

Szinte biztos, hogy abban az esetben, ha megjelenne előttünk egy szellem, akkor logikus magyarázatot keresnénk, és semmiféleképpen sem hinnénk el, hogy a halál után van élet. Nekünk ez a téma csak mese, tehát a szellemvilággal egyáltalán nincs kapcsolatunk.

Mérleg: Esetünkben létezik egy jól felépített, racionális lábakon álló világ, amit nem szeretnénk, ha bármi felborítana, és kiderülne, hogy minden, amiben hiszünk, valójában nem létezik. Ez az oka annak, hogy nincs szoros kapcsolatunk a túlvilággal.

Felvilágosult, széles látókörű, bölcs emberként valahol nagyon mélyen hiszünk abban, hogy van élet a halál után, tehát a szellemek léte sem teljesen kizárható. Az is előfordulhat, hogy már találkoztunk paranormális jelenséggel, ám azt sikerült logikusan megmagyarázni, tehát nem dőlt össze a világunk. Lehet, hogy mi nem kérünk a szellemekből, de ők szívesen kapcsolatba lépnének velünk.Ouija 2Skorpió: A csillagjegyünkből kifolyólag valószínűleg az ezotéria minden oldala érdekel, tehát hiszünk a szellemekben, akikkel meglehetősen szoros kapcsolatot ápolunk. Mivel nagyon érdekel a szellemvilág, ezért sokat kutakodunk a témában, hogy jobban megismerjük azt.

Az is előfordulhat, hogy egészen a szellemidézésig merészkedünk, esetleg valamilyen más módszerrel próbálunk kapcsolatba lépni velük, ami nem baj, mert rendelkezünk azokkal az adottságokkal, amelyek sikeressé tehetik a kommunikációt, ám ne felejtsük el, hogy ez veszélyes, mert könnyen előfordulhat, hogy gonosz lelket vonzzunk be!

Nyilas: Minket minden érdekel, emiatt a széles látókörünk lehetővé teszi, hogy bármiben higgyünk. Ez alól az ezotéria, okkultizmus sem kivétel, mert érdeklődünk a téma iránt, sőt, talán gyakoroljuk is.

A fantáziánkat izgatja a szellemvilággal való kapcsolat, de ez a szenvedély csak akkor tart ki, ha bizonyítékunk van arra, hogy érdemes hinni a túlvilágban. Ha lehetőségünk van rá, akkor szeánszon is részt veszünk, hogy a saját szemünkkel, tapasztalatunkkal bizonyítsuk be a szellemvilág létezését.

Amennyiben sikerül kapcsolatba kerülnünk a szellemekkel, akkor megtalálnak minket, de abban az esetben, ha a szeánsz csődöt mond, akkor többé nem foglalkozunk a témával, mert úgy hisszük, hogy a szellemvilág nem létezik.

Bak: A legföldhözragadtabb csillagjegyként úgy gondoljuk, hogy az ezotéria, a természetfeletti és a szellemek csak kitalációk. Ha esetleg elénk állna egy földönkívüli, akkor nevetve próbálnánk letépni az arcáról a maszkot, csak azért, hogy bebizonyítsuk, hogy egy ember rejtőzködik a jelmez alatt.

Minket biztos, hogy jó messzire elkerülnek a szellemek, de, ha mégis lenne egy furcsa álmunk, akkor azt ráfogjuk a vacsorára. Paranormális jelenség? Csak a régi csövek, a szél, a falakban mászkáló egerek csinálták. Ha mégis hiszünk a szellemvilágban, akkor az csak az aszcendensünknek köszönhető.ghostfogVízöntő: Mindig felkeltik az érdeklődésünket az ezotériával, okkultizmussal kapcsolatos témák, amelyekben szívesen elmerülünk, ám csak akkor maradunk, ha sziklaszilárd bizonyítékot szereztünk az adott dolog létezésére.

Igaz ez a szellemekre is. Előbb látnunk, érzékelnünk kell, hogy van élet a halál után, mert csak ekkor kezdünk nyomozni, informálódni, esetleg szellemet idézni. Vízöntőként megvan a képességünk, hogy érzékeljük a lelkeket, akik valamilyen szinten megpróbálhatnak kapcsolatba lépni velünk.

Halak: A legspirituálisabb csillagjegyként nem kérdés, hogy hiszünk a szellemekben, hiszen nekünk keresnünk sem kell őket, mert az elhunytak lelkei maguktól is megtalálnak minket. A legtöbb Halak szülött rendelkezik a látás képességével, tehát bármilyen módon képesek lehetünk érzékelni a túlvilágot. Nagyszerű médium válhat belőlünk.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Hátborzongató szellemtörténetek

Hátborzongató szellemtörténetek

Ismerd meg hazánk legrémisztőbb kísértethistóriáit!

http://ujhazak.com