Karácsony előtti borzongás

Tíz félelmetes történetet gyerekekről, akik szellemeket látnak. A karácsonyi ünnepek idején a kedves, boldog, ártalmatlan, kicsit sem ijesztő történetekkel foglalkoznak az emberek, de a horrorért és a paranormális jelenségekért rajongók, ilyenkor se felejtik el, hogy karácsonykor az angyalokon kívül a szellemek is megjelenhetnek, a nyálas karácsonyi filmek mellett egy-egy ünnepi horror is bekerülhet a DVD-lejátszóba, a szeretettel teli hírek közé pedig befér néhány hátborzongató történet.

Ha te is vágysz egy kis karácsony előtti borzongásra, akkor a következő tíz történet, amelyben a gyerekek szellemeket láttak, neked szól!

Elismerés a jól végzett munkáért:A feleségemmel a 2 éves lányunkat hallgattuk a babafigyelőn, amikor szombat reggel a gyerek azt mondta, hogy: „Mi? Rendben, megmondom neki.”

Ezt követően a lányom átjött a szobánkba, majd ezt mondta a feleségemnek: „Mary azt mondja, hogy jó munkát végzel.”

Mary a nejem nagyija volt, akivel nagyon közel álltak egymáshoz, amíg a mama meg nem halt.”

Ugyanolyan voltam:Amikor az unokaöcsém két és fél éves volt, akkor rendszeresen beszélgetett egy olyan férfival, akit csak ő látott. Mellette volt egy idős asszony is, akit a nagyszüleim házában látott. Az anyukám elárulta, hogy én is így viselkedtem gyerekkoromban, és sokáig játszottam az akkor már halott nagyapámmal.”

Ismeretlen férfi:Amikor a lányom két és fél éves volt, akkor a mellettünk lévő szobában aludt. Az egyik éjjel riadt és izgatott volt, ezért átmentem hozzá, hogy átvigyem a mi szobánkba. A lányom ekkor teljesen felébredt, kicsit sem félt, hanem az ágy végébe nézett, és így szólt: „nézzétek a fényeket, ahogy villognak”, majd azt kérdezte, hogy „apa, ki az a férfi?”, és az ágy végébe mutatott.”

A kislány:Amikor gyerek voltam, akkor a nagyapámnak volt egy tábora a Lake Dering közelében. Az egyik nap, amikor 7 éves lehettem, beleestem a tóba. Nem tudtam úszni, ezért a víz alá süllyedtem.

Amíg a víz alatt voltam, homályosan láttam egy kislányt, aki azt mondta, hogy nézzek fel a napra, rúgjam a vizet. A felszínre úsztam, ahol a nagyapám megragadva kiemelt a partra. Később megtudtam, hogy egy egy kislány belefulladt a tóba.” A kisfiú a fán:A szüleim birtoka egy temető közelében volt. Az apám és az unokahúgom rendszeresen arra sétáltak. Egyszer a 4 éves unokahúgom azt kérdezte, hogy „mit csinál az a fiú a fán”? Természetesen egyik fán sem volt fiú.”

Az arctalan: „A 3 éves fiam folyamatosan arról mesélt, hogy egy félelmetes férfi lakik apa és anya szobájában. Egyszer elkövettem azt a baklövést, hogy megkérdeztem a fiamtól, hogy hogyan néz ki a férfi, ugyanis azt felelte, hogy nincs arca.”

Férfi a sarokban:Az unokaöcsém 2-3 éves volt, amikor az egyik éjszaka felébredt, majd folyamatosan a szoba sarkát bámulta, mert elmondása szerint, egy férfi állt ott, aki néha odament hozzá beszélgetni. A nővérem halálra rémült.”

Csak álom: „A kislányom gyakran mesélt egy férfiról, aki esténként meglátogatja a szobájában, és keresztet rajzol a homlokára. Biztos voltam benne, hogy csak álmodta, ám amikor az anyósom mutatott néhány régi fotót, akkor a gyerek rámutatott a férjem apjára, aki tizenhat éve meghalt, és azt mondta, hogy őt látja mindig a szobájába. Később a férjem elárulta, hogy fiatalkorában az apja mindig keresztet rajzolt a homlokára.”

A halott képzeletbeli barát: „Amikor 3 éves volt a lányom, akkor volt egy képzeletbeli barátja, Kelly, aki a szekrényben lakott, és szeretett a kicsi hintaszékben ülni, amikor a lányom aludt. Amikor két évvel később a feleségemmel az új Amityville horrort néztük, akkor a lányunk rámutatott a fekete szemű lányra, és azt mondta, hogy pont úgy néz ki, mint Kelly, a halott lány, aki a szekrényében lakott.”

A gyilkosságra buzdító kapitány:A szülői értekezleten egy aggódó szülő jött hozzám, mert a 6 éves fia állandóan egy láthatatlan szellemről beszélt, aki vele játszott a szobájában. A gyerek szerint a szellem neve Kapitány, és ősz hajú öregemberre hasonlít.

A kisfiú azt is elmesélte az anyukájának, hogy a Kapitány szerint, amikor majd felnőtt lesz, akkor az lesz a dolga, hogy embereket öljön, és majd ő, a Kapitány, mondja meg, hogy kikkel kell végeznie. A kisfiú sír, mert nem szeretne gyilkolni, de a Kapitány szerint nem lesz választása, és majd megszokja a dolgot.”

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com