Karácsonyi horrorfilmek

Két szelet bejgli közzé belefér egy kis borzongás, ha arra vágyunk.xmA karácsony a szeretet ünnepe, ezért furcsa lehet, hogy valaki horrorfilmet szeretne nézni a karácsonyfa mellett, ám tekintsük át a történelmet, és rögtön rájövünk, hogy nem is áll olyan távol a karácsonytól a horror.

A viktoriánusokhoz például rengeteg karácsonyi szokás kapcsolódik, így a karácsonyfa, a karácsonyi éneklés, és a Mikulás. Egy hagyomány azonban a feledés homályába veszett, ez nem már, mint a meleg karácsonyi kandallótűz felett mesélt rémtörténetek. Ugye, hogy így máris több értelmet nyer például Dickens „Karácsonyi ének”-e?

Annak idején azért találták félelmetesnek a karácsonyt az emberek, mert már délután 4 órakor besötétedett, az árnyak hosszúra nyúltak a gyertyafényben, és a szellő megrezgette a házak tetejét.

Mint tudjuk, október 31-én elvékonyodik a határ a túlvilág, és a földi világ között. Ez igaz december 25. napjára is. Karácsony ugyanis egybeesik a pogány téli napfordulóval, amit az év egyik legkísértetiesebb napjának tartottak, ezért megszületett a rémtörténetek tradíciója.

A viktoriánusok tehát nemcsak a romantikus lelkükről ismertek, hanem arról is, hogy nagyon szívesen foglalkoztak a szellemekkel, és sokat gondoltak azon, hogy van-e élet a halál után. Gondoljunk csak bele, hogy mennyi híres karácsonyi rémmese származik ebből a korból!

Ott van például a fentebb említett „Karácsonyi ének”, vagy Susan Hilt tollából „A fekete nő” című történet.

Henry James papírra vetett „A csavar fordul” írása is karácsonykor kezdődik.

Ha tehát karácsonykor szívesen megnéznénk egy-egy horrorfilmet, akkor az alábbi listából bátran válasszunk! Amennyiben minket nem érdekel ilyesmi, de van ismerősünk, aki imádja ezt a műfajt, akkor tekintsük ajándéktippeknek a következő filmeket!

xmasRare Exports: A Christmas Tale (2010): A Mikulás boldogan élt a hegyekben, ahol senki sem háborgatta. Egy nap ennek vége, mert kutatók egy csoportja felfedezni a Mikulás rejtekhelyét, amit feltúrnak, a szarvasokat lemészárolják, a Mikulást pedig csapdába ejtik azért, hogy kiállítási tárgyként mutogassák. Ez a film kendőzetlenül bemutatja, hogy vannak dolgok, amiket jobb, ha nem háborgatunk.

Fekete karácsony (2006): Az egyetemisták, főiskolások nem szeretik a karácsonyt, hiszen a vizsgaidőszak beárnyékolja az ünnepet. Tanulás céljából azonban ne maradunk a kollégiumban! Ha mégis maradunk, akkor csak akkor nézzük meg ezt a filmet, ha nagyon bátrak vagyunk. A „Fekete karácsony” arról szól, hogy nyolc lány a kollégiumban marad, ám rossz házat választanak, mert abban az épületben régen szörnyű tragédiák történtek. A horror egy telefonhívással kezdődik, majd a lányok sorra eltűnnek.

Santa’s Slay (2005): Kedves öreg télapó? De nem ebben a filmben, melyben a Mikulás egy démon, aki egyszer elvesztette a fogadást, amit egy angyallal kötött, ezért minden évben körbejárja a világot, hogy gyerekeket ajándékozzon meg. A fogadásban azonban belefoglalták a határidőt, ami lejárt, úgyhogy a Mikulás visszatérhet a démonokhoz hű, gonosz életvitelhez.

Sint (2010): Durva történet Szent Miklósról, aki ebben a filmben nem a történelemből ismert jószívű püspök, hanem egy gyilkos, aki a december ötödikei telihold kelésekor gyerekeket rabol, és öl meg.

ChrishorrorDon’t Open ‘Till Christmas (1984): Csak akkor ajánlott ez a horror, ha tényleg erős a gyomrunk, és a lelkünk, mert amit ebbe megálmodtak a forgatókönyvírók, az több, mint borzalom!

A történet Londonban játszódik, ahol egy sorozatgyilkos télapónak öltözött alakokra vadászik, és olyan válogatott módon öli meg őket, mint a kasztrálás, torokdöfés. De az áldozatok sem szentek, hiszen egyesek kukoldába járnak, míg egy másik gyerekekkel fajtalankodik. Igazi vérben tocsogó film.

Santa Claws (1996): Nem túl eredeti ötlet az, hogy egy őrült rajongó a szerelmével üldöz egy zs-kategóriás színésznőt, és mindenkit megöl, aki a beteges szerelme útjába akar állni. A zaklató egyébként a nő szomszédja, és télapó jelmezben mészárol.

Feeders 2: Slay Bells (1998): Ha a földönkívüli téma érdekel minket, akkor íme egy nekünk való karácsonyi horror, amiben pont az ünnepet választják az idegenek arra, hogy megszállják a bolygónkat.

Nem eszik azonban olyan forrón a kását, hiszen az emberek nem hagyják magukat csak úgy igába hajtani! Az emberiség megmentésére azonban most nem a Bosszúállók érkeznek, hanem a Mikulás és a törpék!

Szent Miklós és a sarkvidéki törpék mindent megtesznek, hogy visszarugdossák az idegeneket a Szaturnuszra. Hogy sikerrel járnak-e, az kiderül a filmből.

watSilent Night, Zombie Night (2008): Az élőhalottak rajongói sem maradhatnak karácsonyi horror nélkül. Tulajdonképpen a sztori majdnem az, mint az előző filmnél, csak itt nem az idegenek jönnek, hanem a zombiapokalipszis tör ki karácsony előtt.

Elves (1989): A náci tudósok azzal kísérleteznek, hogy szupertörpöket teremtsenek, de persze rosszul sül el a kísérlet.

Silent Night Deadly Night (1984): Adva van egy megtört lelkű fiatal felnőtt, akinek a szüleit egy télapóruhás rabló mészárolta le. Az árván maradt gyerek egy árvaházban nőtt fel, ami tovább mélyítette a lelki sebeit.

A mára felnőtt férfi egy játékboltban dolgozik, ami egészen addig remek, amíg nem jön el a karácsony, és rá nem osztják a Mikulás szerepét. Ekkor elborul a férfi elméje, baltát ragad, és kezdődik a mészárlás. A filmnek több folytatása is készült, de azok minőség nem ér fel az első részhez.

(Forrás: dajkag.blog.hu, filmkatalogus.hu, bizzariummagazin)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com