Karmikus jelek, megtörtént esetek

Anyajegyek, betegségek és a testen található különböző elváltozások emlékeztethetnek az előző életünkre.Karma03A reinkarnációt vizsgáló szakemberek szerint akkor tárulnak fel előttünk az előző életünk emlékei, amikor annak fontos jelentősége van a jelenlegi életünkben. Ezeket az emlékeket előidézheti egy illat, hang, helyszín, sorozatos magánéleti problémák, betegségek, vagy a test különböző elváltozásai (anyajegy, bőrelszíneződés, forradás).

A testünk üzenetét bizonyítja, hogy a regressziós hipnózis során a páciensek nagy része fel tudta idézni, hogy milyen körülmények között halt meg előző életében, és azt is meg tudta nevezni, hogy milyen fizikai sérülést szerzett, ami a halálához vezetett.

Üzen az anyajegy és a forradás

1949-ben történt az a megdöbbentő esett, ami egy észak-amerikai halász, William George nevéhez fűződik. A férfi az egyik nap azzal állt a fia és a menye elé, hogy meg fog halni, majd a fiukként fog újjászületni. George hozzátette, hogy onnan fogják tudni, hogy ő az, hogy lesz egy anyajegy a bal karján.

A család azt hittem, hogy a halász megőrült, azért beszél ilyen lehetetlen dolgokat, ám hetekkel később George eltűnt a csónakjával. Kilenc hónappal később a halász menye fiút szült, akinek pigmentfoltok voltak a bal karján, pont úgy, ahogy George megjósolta.

Ahogy teltek az évek, és cseperedett a gyermek, egyre jobban úgy viselkedett, mint a halott nagyapja, ráadásul bicegett is, pedig sosem sérült meg, nem úgy, mint George, akinek egy sportmérkőzésen esett bántódása.

Victor Vincent története

Victor Vincent egy évvel az előtt hívta magához a leányunokáját, hogy meghalt volna. A férfi elmondta, hogy az ő gyermekeként fog visszatérni és a lány fel fogja ismerni a forradásairól. Ezek közül az egyiket egy régi sérülésből szerezte a férfi az orrára. Egy másik pedig műtéti heg volt a hátán.

Tizennyolc hónappal később a lány kisfiút szült, akinek az orrán és a hátán hegszerű bőrelváltozás volt, pont úgy, ahogy Vincent testén is elhelyezkedtek a forradások. Két évvel később a kisfiú már koraérettnek számított, és pontosan felismerte a korábbi fiát, lányát, özvegyét a fényképekről. Kilencévesen már annyira ijesztőek voltak a képességei, hogy hátborozgató részletességgel mesélt az előző életéről.

awakeA nyomtalanul eltűnt asztma

Sokszor előfordul, hogy előző életünkben olyan trauma ér minket, amit magunkkal hozunk az új életünkbe rossz érzések, fóbia, súlyos betegség, megmagyarázhatatlan szorongás formájában.

Egy 20 éves, fiatal fiú esetében például az történt, hogy egészen kicsi gyermekkora nagyon súlyos asztmája volt. Amikor részt vett egy meditációs gyakorlaton, akkor eljutott egy korábbi életében, aminek a helyszíne az 1800-as évek észak-amerikai Vadnyugata volt. A fiú akkor is férfiként tengette az életét, egy gyönyörű feleséggel és egy pici, pár hónapos gyermekkel.

A fiú aranyásóként dolgozott és gyakran keveredett területért vagy pozícióért folyó harcba a többi társával. Ennek köszönhetően bővelkedett a haragosokban. Az egyik éjjel, amikor a családjával az otthonukban aludtak, akkor valaki rájuk gyújtotta a házat.

A férfi hallotta, ahogy a felesége kiáltozik és a gyermeke sír. Megpróbált átgázolni a füstön, hogy eljusson a szeretteihez, hogy kimenekítse őket. A kisbabát még ki tudta venni a bölcsőből, és kivitte őt a házból. Amikor a csecsemőt biztonságba helyezte, vissza akart menni a feleségéért, de a tűz már annyira elterjedt, hogy képtelenség volt bejutnia. Az asszony a házban égett.

Az aranyásó sosem tudta megbocsátani magának a történteket, mert úgy érezte, hogy cserbenhagyta a szerelmét. Ez a trauma súlyos légszomjjal járó asztma formájában jelentkezett a mostani életében, és nem volt képes normális párkapcsolatot kialakítani, mert attól félt, hogy párként el fog bukni.

A meditációnak, és a tudattalanból felszínre került emléknek hála, a fiú rájött, hogy nem ostorozhatja magát életeken át egy régi trauma miatt. Miután sikerült megértenie, hogy ebben az életében mindent másképpen csinálhat, nyomtalanul eltűnt az asztmája, a gyógyszereit pedig eldobhatta.

karmaKínzó fóbiák

A karmikus problémák lelki bajok formájában is jelentkezhetnek. Amennyiben a jelenlegi életünkben nem történt velünk olyasmi, ami okot adna arra, hogy miért vagyunk pánikbetegek, miért szorongunk, miért félünk a magasságtól vagy a fulladástól, akkor biztos, hogy ezeknek az előző életünkhöz van köze.

Előfordulhat például, hogy nem bírunk sálat vagy garbót viselni, mert úgy érezzük, hogy megfojt minket. Ennek oka lehet az, hogy egy korábbi életünkben nyilvánosan, igazságtalanul, felakasztottak minket.

A karma karmában

Habár sokan úgy hiszik, hogy csak egy életünk van, mégis sok bizonyíték van arra, hogy a lélek vándorol és több életet is leélhetünk. A születés tehát egyáltalán nem a véletlen műve, mert az előző életünk cselekedetei határozzák meg, hogy mikor, hova és milyen körülmények közé születünk.

Akármit is küldünk ki az Univerzumba, az, mint egy bumeráng, visszatér hozzánk. Amikor valami baj történik az életünkben, akkor próbáljuk meg megfejteni, hogy mi olyat tettünk, ami ezt okozhatta. A sorsunk ugyanis addig ismétli önmagát, amíg rá nem jövünk a leckére, és meg nem tanuljuk. Amíg nem változtatunk az utunkon, addig ugyanazt fogjuk bejárni.

Az előző életeinket rengetegféleképpen fedezhetjük fel, de a legjobb módszer az önismeret. Amennyiben nem hagyjuk figyelmen kívül a felbukkanó jeleket, a problémákkal szembenézünk, és megoldást keresünk a nehézségekre, akkor segítséget kapunk az előrejutáshoz. Mindig gondolkodjunk el a tetteinken és hallgassunk a belső hangunk üzeneteire, mert ezek nem a véletlen művei!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Hátborzongató szellemtörténetek

Hátborzongató szellemtörténetek

Ismerd meg hazánk legrémisztőbb kísértethistóriáit!

http://ujhazak.com