Kedden is folytatódott a rakétaháború Izrael és a gázai terrorszervezetek között

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Kedden is folytatódott a rakétaháború Izrael és a gázai terrorszervezetek között, reggelig legalább 250 rakétát lőttek Izrael felé a Gázai övezetből - jelentette az izraeli katonai rádió.Az éjjel és a reggeli órákban a Gázai övezetből indított mintegy 250 rakéta 90 százalékát elfogta a Vaskupola légvédelmi rendszer, de rakéta csapódott két lakóházba az övezettől északra található Askelónban, és egy család négy tagja megsebesült. Az övezetből indított eddigi lövedékek hét izraelit sebesítettek meg.

    
Izrael déli részén, a Gázai övezet 40 kilométeres körzetében zárva vannak kedden az oktatási intézmények, és az emberek csak olyan munkahelyekre mehetnek be, ahol megfelelő óvóhelyre tudnak menni légvédelmi riadó esetén. Az izraeli hadsereg a "Falak őrzője" nevet adta a hadműveletnek, Jeruzsálem falaira utalva. Az izraeli légierő megpróbálja csakis katonai célpontok ellen irányozni rakétáit: rakétákat készítő üzemeket, kiképzőhelyeket és raktárakat vesznek célba, illetve az éppen kilövésre készülő fegyvereseket.
    

153 célpontot támadtak, köztük egy támadóalagutat az izraeli határkerítés közelében, a Hamász irodáját egy 8 emeletes épületben és a radikális iszlamista szervezet központi hírszerző egységét az övezet déli részén. Az izraeli hadsereg szóvivője, Hidai Zilberman nem zárta ki a szárazföldi hadművelet lehetőségét sem. A harcok szerinte nem órákig, hanem legalábbis napokig fognak tartani. Benjámin Netanjahu miniszterelnök kedd délelőtt értekezletet tart a biztonsági helyzet értékelésére.
   

A kiújult kölcsönös rakétaháború nyomán éjszaka számos helyen, köztük a vegyesen zsidók és arabok lakta Haifán és Lodban tüntetéseket szervezett az Izrael ötödét kitevő arab kisebbség. Lodban a város egyik terén palesztin zászlóra cserélték az izraeli lobogót. Az arab tüntetőkkel szemben zsidók csoportja is az utcára vonult, és a rádió beszámolója szerint köveket dobtak a zsidók felé, akik fenyegetve érezték magukat, és egyikük agyonlőtt egy 21 éves arab fiatalt. A fegyvert elsütő 34 éves zsidó lodi lakost a rendőrség őrizetbe vette.
    

Az egész országban kitört arab tüntetéshullám nyomán Amir Ohana belbiztonsági miniszter és Kobi Sabtai rendőrfőkapitány elhatározta nyolc tartalékos határvédelmi katonai rendőr osztag mozgósítását. A Hamász azért kezdett rakétatámadásokat Izrael ellen, mert az iszlám Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyén, a jeruzsálemi Al-Aksza mecsetnél hétfőn erőszakos összecsapások törtek ki, amikor izraeli rendőrök hatoltak be a Templom-hegyre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

Végzetes szúrás

Végzetes szúrás

Halált okozó testi sértés Győrben.

http://ujhazak.com