Kedden is folytatódtak a zavargások a Mecsetek terén

Kedden, a harmadik egymást követő napon is folytatódtak a zavargások Jeruzsálemben a Mecsetek terén izraeli rendőrök és palesztin fiatalok között.

mecsetek_tere_tn_uj_fekvo_lead

Délelőtt könnyebben megsebesült öt izraeli rendőr, amikor maszkos palesztin fiatalok ismét kövekkel és petárdákkal fogadták a Mecsetek terére behatoló izraeli egyenruhásokat. A palesztin hírügynökségek mintegy harminc muzulmán sebesültről számoltak be, akik közül két embert kórházba kellett szállítani.

 

A jeruzsálemi közszolgálati rádió értesülése szerint a rendőrök a keddi összecsapásokban letartóztattak két kődobálással vádolt palesztin fiatalt.

Azzan Hatim sejk, a jeruzsálemi muzulmán szent helyeket felügyelő Wakf nevű intézmény vezetője kijelentette, hogy a biztonságiak szinte az egész mecsetbe behatoltak, amire utoljára 1967-ben volt példa.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szerinte Izrael új helyzetet akar létrehozni, mert lehetővé akarja tenni szélsőséges zsidók megjelenését a Mecsetek terén.

A Jeruzsálem óvárosában található Mecsetek terén, izraeli nevén a Templomhegyen emelték az ókorban a zsidók jeruzsálemi szentélyüket, most pedig a muzulmánok harmadik legszentebb helye, az Al-Aksza mecset áll ott.

Szami Abu Zuhri, a Hamász radikális palesztin iszlamista szervezet gázai szóvivője azt mondta, hogy az Al-Aksza mecsetnél zajló összecsapások hadüzenetet jelentenek, és felszólította a világot, hogy "állítsák meg a bűncselekményt, mielőtt a helyzet elfajul".

Háled Mesaal, a Hamász Törökországban tartózkodó vezetője kedden telefonon tanácskozott Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóságnak a ciszjordániai Rámalláhban élő elnökével.

A Wafa nevű palesztin hírügynökség szerint Abbász tájékoztatta Mesaalt a II. Abdalláh jordániai királlyal telefonon folytatott megbeszéléséről, amelyben felszólította Jordániát, hogy tegyen lépéseket abban az esetben, ha Izrael tovább folytatja tevékenységét a Mecsetek terén.

Délután Túl-Karm ciszjordániai városnál is több tucat palesztin tüntetett a jeruzsálemi események miatt, a közszolgálati rádió délutáni híradása szerint kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták az izraeli katonákat.
Az összecsapásokban a palesztin híradások szerint legalább öt palesztin megsebesült.

II. Abdalláh jordániai király figyelmeztette Izraelt, hogy óvakodjon a "további provokációtól a Mecsetek terén.", és az Egyesült államok is mély aggodalmát fejezte ki a jeruzsálemi szent helyek körül zajló erőszakhullám miatt. Washington önmérsékletre szólította a feleket, valamint tartózkodásra a provokációktól és a harcias kijelentésektől.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kedd estére a zsidó újév ünnepének végére magas rangú politikusok és biztonsági szakemberek részvételével rendkívüli értekezletet hívott össze a Jeruzsálemben kialakult helyzet értékelésére.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

A hajdú-bihari rendőrök borsodi kollégáikkal közösen ütöttek rajta a hálózat tagjain.

http://ujhazak.com