Kegyetlen dolgot tett 4 hónapos kislányával a bedühödött férfi 18+

Egy minnesotai férfi ártatlan gyerekének azért kellett meghalnia, mert a férfit idegesítette a gügyögése.


A 21 éves Cory Morris hirtelen felindulásból halálra verte a 4 hónapos kislányát, Emersynt. A férfi ellen emberölés vádjával indítottak eljárást a rendőrök – közölte a minnesota.cbslocal.com.

2baby081616

A férfi a rendőröknek bevallotta, hogy több mint hússzor ütötte meg ököllel a babát, hogy elhallgattassa. A szerencsétlen kicsi bűne az volt, hogy zavarta a tévénézésben.

A gyilkosság akkor történt, amikor Morris egyedül vigyázott a csecsemőre, mert a barátnője, a baba anyja éppen dolgozott.

A férfi a rendőröknek azt mondta, hogy tévézni akart, amikor a baba zajongani kezdett. Ezért először kivette a babahintából és rátette a pelenkázó asztalra, majd mikor mégsem hallgatott el, elkezdte ököllel ütni, hogy elcsendesedjen.

morriscory

Morris csak ütött és ütött, mint kiderült 22-szer sújtott le a babára. Amikor a rendőrök kimentek a lakáshoz, a férfi keze és ruhája csurom vér volt és a jobb keze feldagadt.

A gyilkosság után Morris értesítette a hatóságokat, miután telefonon beszélt a barátnőjével és az anyjával. A mentősök megpróbálták újraéleszteni a babát, de a kicsi a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe

A férfit még aznap este letartóztatták és pár nap múlva hirtelen felindulásból elkövetett emberölés miatt indult ellene eljárás. A bűnösnek találják akár 40 év börtönt is kaphat.



Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com