Kegyetlen emberölés áldozata lett a háztűz során megtalált idős házaspár Hódmezővásárhelyen (2. rész)

Kegyetlen emberölés áldozata lett egy idős házaspár Hódmezővásárhelyen, a feltételezett tetteseket a rendőrség elfogta, egyikük beismerő vallomást tett - jelentették be szombaton a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján, Szegeden.Harkai István, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vezetője elmondta: pénteken hajnalban, öt óra előtt pár perccel érkezett a bejelentés arról, hogy Hódmezővásárhelyen a Gregus Máté utca egyik családi házában tűz ütött ki. A bejelentő nő meglehetősen higgadtan és nyugodtan közölte a hírt, ahogy azt is, hogy a házban bent vannak a szülei.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hozzátette: a meghallgatásokkor a nő és az élettársa ellentmondásokba keveredett, ezért gyanúsak lettek.

   
Rádi Norbert, megyei bűnügyi rendőrkapitány-helyettes a sajtótájékoztatón elmondta: a házaspár lányának élettársa beismerő vallomást tett. Mindkettőjüket több emberen elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és szombaton kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.  A rendőrségi tájékoztatás szerint a helyszínen talált két holttesten olyan sérülésekre leltek, amelyek nem a tűz során keletkeztek.     


Rádi Norbert megyei bűnügyi rendőrkapitány-helyettes a sajtótájékoztatón elmondta: a 87 éves férfi és 78 éves felesége házához tartozó melléképületben lakott a lányuk és erőszakos bűncselekmények miatt már többször büntetett élettársa, a szülők nemtetszése ellenére. Erősen italozó életmódjuk miatt rendszeres volt a vita a két pár között, pénteken éjszaka a gyanúsítottak elhatározták, hogy bántalmazni fogják az idős embereket.     


Ismertetése szerint a 47 éves nő kihívta édesapját a konyhába, akit 53 éves élettársa hátulról megtámadott. Az idős férfi ennek következtében életét vesztette. Ezután az ágyban fekvő, súlyosan mozgáskorlátozott feleséget is megölték a hálószobában. Tervük az volt, hogy egy gázpalackkal azt a látszatott keltik, hogy véletlen baleset történt, a házat felgyújtották, majd több szórakozóhelyet is felkerestek.


Kora hajnalban értek haza, úgy látták, hogy a ház nem ég, és a melléképületben folytatták az italozást. Pár óra múlva átmentek a főépületbe, ahol az ajtó kinyitásakor a lángok felcsaptak, komoly tüzet okozva a házban. Ezt követően jelentették a tűzesetet a 112-es hívószámon - vázolta a történteket Rádi Norbert.     


Piros Attila, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője kiemelte: a közrend és közbiztonság szilárd a megyében, ezt bizonyítja a jelen bűncselekmény elkövezőinek gyors elfogása is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

http://ujhazak.com