Keir Starmer: Nagy-Britanniának a terror új formáival kell szembenéznie

A brit miniszterelnök szerint Nagy-Britanniának a terrorizmus új formáival kell szembenéznie, ezért át kell alakítani a szélsőségesség elleni fellépés egész rendszerét.Keir Starmer a Downing Streeten elmondott keddi nyilatkozatában arra reagált, hogy megkezdődött az utóbbi évek legsúlyosabb nagy-britanniai gyerekgyilkossági ügyének bírósági tárgyalása.

A vádlott, a 19 éves Axel Muganwa Rudakubana az északnyugat-angliai Southport városában tavaly júliusban három gyereket halálra késelt, tíz embert - köztük nyolc gyereket - megsebesített. Rudakubanát a helyszínen elfogták és háromrendbeli gyilkosság, valamint tízrendbeli gyilkossági kísérlet címén vádat emeltek ellene.

A vádlott otthonában a rendőrség rendkívül mérgező ricint is talált.

Ebből a természetes növényi kivonatból parányi mennyiség is elég egy ember életének kioltásához.

A házkutatások során a nyomozók találtak egy olyan útmutatót is, amelyet az al-Kaida terrorhálózat állított össze Katonai tanulmányok a zsarnokság elleni dzsihádhoz: az al-Kaida kiképzési kézikönyve címmel.

A Scotland Yard hivatalosan nem minősítette terrorcselekménynek a gyilkosságokat. Starmer azonban keddi nyilatkozatában kijelentette: az országnak fel kell ismernie, hogy a terrorizmus természete megváltozott, mivel az al-Kaidához hasonló, magas szinten szervezett - továbbra is veszélyt jelentő - terrorcsoportok mellett megjelentek a szélsőséges erőszakcselekményeket végrehajtó magányos elkövetők, rendszerint hírnévre vágyó fiatal férfiak, akik otthon, saját szobájukban kutakodnak mindenféle online tartalom után.

Az általuk keresett tartalmakat nem egyszer hagyományos terrorcsoportok motiválják, de ezek az emberek a szélsőséges erőszakot önmagáért keresik mániákus módon. Starmer szerint sokan érthető módon azon tűnődnek, mit is takar a terrorizmus fogalma. Éppen ezért ha törvénymódosításra van szükség ennek az új és veszélyes jelenségnek a jogszabályi kezeléséhez, a kormány ezt a módosítást rövid időn belül végrehajtja.

A kormányfő nem részletezte, hogy milyen módosításokról lehet szó, de kijelentette, hogy a kormány felülvizsgálja a szélsőségesség elleni fellépésre kidolgozott rendszer egészét.

Starmer egyenes utalást tett arra, hogy ez kiterjed az online tartalomszolgáltatókra is, mivel szavai szerint ezekről a felületekről jelenleg szabadon árad az erőszak, és ettől meg kell védeni a gyerekeket.

Hozzátette: nem fenntartható, hogy olyan tartalmak, amelyeket a southporti gyerekgyilkosság elkövetője is nézett a gyilkosságok előtt, néhány kattintással hozzáférhetők legyenek a fő közösségi médiafelületeken.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com