Keményebb fellépést javasol a német hatóságoknak egy üzleti tanácsadó cég a kitoloncolások ügyében

Az 1,8 millió eurós tanácsadói megbízás bírálatokat váltott ki. A tanulmányt a szövetségi és a tartományi hatóságok is elkészíthették volna - nyilatkozott a Welt am Sonntagnak a Német Rendőrszakszervezet (DPolG) elnöke, Rainer Wendt, aki szerint a külső tanácsadók bevonása az állami alkalmazottak "arculcsapása".

Kritizálta a McKinsey megbízását az Angela Merkel kancellár vezette jobboldali CDU egyik tekintélyes parlamenti (Bundestag-) képviselője, Wolfgang Bosbach is, aki szerint "adódik a kérdés, hogy miért kellett ennyi pénzért bevásárolni szaktudást, amely a szövetségi hatóságoknál és a minisztériumoknál is kétségtelenül megvan".





A Welt am Sonntagban kivonatosan ismertetett elemzés szerint 2017-ben legkevesebb 485 ezerre emelkedik az elutasított menedékkérők száma - annak hatására, hogy a BAMF-ban egyre inkább előrehaladnak a tavaly és az idén érkezett több mint egymillió menedékkérő ügyeinek feldolgozásával - , de a jelenlegi eszköztár alkalmazásával az idén és jövőre is csupán 85 ezren hagyják el az országot önként vagy kitoloncolás révén.
A BAMF határozatával távozásra kötelezett, de mégis az országban maradó emberek ellátása csak jövőre mintegy 3 milliárd eurót emészt fel - áll az elemzésben, amely szerint egy sor intézkedést kell tenni a tartományok hatáskörébe tartozó "hazatérés-menedzsment" hatékonyságának javítására.
Egyebek mellett ki kell terjeszteni a kitoloncolási őrizet intézményét, a betegség miatt vagy úti okmányok hiánya miatt nem távozó elutasított menedékkérőknél pedig a természetbeni juttatásokra kell korlátozni az ellátást. Meg kell vonni a készpénzjuttatást azoktól a még a BAMF eljárása alatt álló kérelmezőktől is, akik nem működnek közre személyazonosságuk megállapításában vagy a személyazonosságot igazoló irataik pótlásában.

A McKinsey a többi között azt is javasolja, hogy a hatóságok próbálják meg az eddiginél több pénz felajánlásával önkéntes távozásra bírni az elutasítottakat. A hazatelepülés pénzügyi támogatásába azért is érdemes befektetni, mert csökken a németországi tartózkodás ideje. Azoknak az esetében, akiket kitoloncolnak, jelenleg átlagosan 12 hónap telik el a távozásra kötelező BAMF-határozat kiadása és a hatósági döntés végrehajtása - vagyis a kitoloncolás - között, de előfordul olyan eset is, amikor 4,5 év telik el a két időpont között.

Az elutasított menedékkérők hazajuttatása a következő hónapok egyik fő belpolitikai témája lehet Németországban. Várhatóan a CDU is a hatóságok határozottabb fellépése és a kitoloncolási szabályok szigorítása mellett foglal állást a kedden kezdő kongresszusán.

MTI

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com