Keserű lelkek az itt rekedt gyermekszellemek

Elvetélt, vagy megkeresztelés nélkül meghalt gyermekek a szülői háznál, vagy a sírjuknál szomorkodnak, amíg nem üt a végítélet órája.
A horrorfilmek leghátborzongatóbb szellemei kétségkívül a legkisebbek közül kerülnek ki. Azért érezhetjük őket ijesztőnek, mert nem tartjuk elfogadhatónak azt, hogy egy alig megkezdett élet máris tragikus véget érjen, ám a halál könyörtelen, és képes a gyerekeket is elragadni.

De nem csak az öreg kaszás teheti ezt, hanem az nő is, aki úgy dönt, hogy nem szüli meg a benne növekvő gyermeket, vagy megöli a csecsemőjét, ezzel örök bolyongásra ítélve a kis lelket.

Az ártatlan babák meggyilkolása már évszázadokkal ezelőtt is olyan elítélendő dolog volt, amiért a szülő megbűnhődött halála után. Belőlük lettek például a Fehér ruhás nők. Ám a hiedelmek szerint még életükben szenvedhetnek a tettük miatt, ugyanis az európai történetek szerint a megölt gyermekek szellemei visszatérnek a szülői házhoz, ahol a sírásukat lehet hallani.

A magzatát elvetető nő se lelhet nyugalomra, mert az ő szelleme addig vezekel dideregve, és ragad itt bolyongva a tábortűznél melegedő favágók és pásztorok között, amíg meg nem találja az elhajtott gyermekét, mert csak vele együtt térhet át a túlvilágra.

A tragikus körülmények között elhunyt csemetéknél csak azoknak a gyerekeknek jut rosszabb sors, akik úgy haltak meg, hogy nem keresztelték meg őket. Régen őket a sírkertek félreeső kerítése mellé, a temetőárokba, vagy egy terebélyes fa alá földelték el egy egyszerű faládában, a testüket rongyba csavarva, vagy cserépedénybe téve.

A népi hiedelmek szerint a keresztelés nélkül meghalt csecsemőket a túlvilágon Keresztelő Szent János kereszteli meg, ezért a holtestek mellé egy pénzérmét, vagy szenteltvizet tettek, hogy legyen mivel elvégezni a szertartást.
Néhol a valóságban is elvégezték a keresztelést. Akkor a meghalt gyermek szellemét képzelték maguk mellé, aki elé szenteltvízbe áztatott ruhadarabot, zsebkendőt, keresztelőinget dobtak.

A legendák szerint a kereszteletlenül maradt gyermekek szellemei a sírjuknál, vagy nagyon ritkán a szülői háznál, láthatatlan lényként, vagy bolyongó lidércfény alakjában kísértenek, és keseregve zokognak a végítélet napjáig.

A Brit-szigeteken „spunky”-nak hívják a meg nem keresztelt gyermekek szellemeit, akik állandóan búslakodva bolyonganak a szárazföldön és a tengereken. Az ottani hiedelem szerint ezek a szánalomra méltó lelkek addig maradnak itt, amíg nem találkoznak olyan emberrel, aki nevet ad nekik.

Skóciában a meghalt gyermekek időnként összegyűlnek, hogy egymást vigasztalják és biztassák. Nyugat-Angliában úgy tartják, hogy fehér lepkévé változnak a kicsik, mert úgy könnyebben tudnak mozogni az emberek között. Mindenszentekkor pedig összegyűlnek egy-egy templomban, hogy a meghalt gyerekek árnyaival beszélgessenek.

Gyermekszellemmel azonban csak ritkán lehet találkozni, ugyanis nem szeretnek megmutatkozni az élők előtt. Ám az erőszakos, vagy váratlanul távozó elhunyt gyerekek bosszúszomjas, erőszakos kísértetként térnek vissza, hogy elkeseredettségükben pokollá változtassák a szüleik, vagy a rokonaik életét.

Romániában a kereszteletlen lelkeket Varcolac, Szerbiában és Boszniában pedig Drekavac névvel látták el, és úgy tartják, hogy ezekből a kicsikből lett démonok farkasember vagy vámpír képében térnek vissza, hogy betegséget és halált hozzanak az élőkre. Ők azok, akik sose léphetnek be a mennyországba.

(Forrás: Női Portál)