Két donyecki település elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium

Az orosz hadsereg elfoglalta Zorjane Perse és Zolota Niva települést a donyecki régióban - közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.Az orosz hadijelentés a hat ukrajnai frontszakasz közül négyben számolt be előretörésről. A védelmi tárca közölte, hogy Ukrajnában az orosz erők 16, az oroszországi Kurszk megyében pedig két ellentámadást hiúsítottak meg. A "különleges hadművelet" övezetében a moszkvai összegzés szerint csaknem kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan, Kurszknál pedig számuk meghaladta a kétszázat.

A tárca tájékoztatása szerint az orosz hadsereg Kinzsal hiperszonikus rakétákkal mért csapást ukrán repülőterekre.

Az orosz beszámoló az Ukrajnában az elmúlt nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel mások mellett egy lőszerszállító konténerhajót, egy drónokat gyártó és tároló létesítményt, három tábori lőszerraktárt, egy harckocsit, tíz páncélozott harcjárművet, három nyugati gyártmányú 155 milliméteres önjáró és ugyancsak három vontatott tarackot, amerikai HIMARS sorozatvetők három rakétáját, továbbá 49 repülőgép típusú drónt.

Moszkva szerint a kurszki régióba betörő ukrán erők az augusztus 6-án indított támadásuk alatt több mint 21 250 embert, 136 harckocsit, 66 gyalogsági harcjárművet, 98 páncélozott személyszállító járművet, 891 páncélozott harcjárművet, 589 gépkocsit, 177 tüzérségi löveget és 33 sorozatvetőt veszítettek.

Rogyion Mirosnyik, az orosz külügyminisztériumnak "a kijevi rezsim bűncselekményei" ügyében illetékes nagykövete a Rosszija 24 hírtelevíziónak kijelentette, hogy Kurszk megyében az ukrán betörés következtében több mint háromszáz polgári lakos szenvedett sérüléseket, és mintegy 70 életét vesztette. Hangot adott véleményének, miszerint az áldozatok száma ezzel messze nem teljes.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást. Herszon megyében kilenc orosz ellenőrzés alá került települést 41 belövés ért. A krími Feodoszijában, ahol hétfőn tűz ütött ki egy olajtárolóban, a lángok keddre 2500 négyzetméterre terjedtek ki. A környékről 1047 lakost telepítettek át ideiglenes szállásra.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Rács mögött egy szexuális ragadozó

Rács mögött egy szexuális ragadozó

A körözöttek top 50-es listáján szerepelt R. Rajmund.

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

A héten kihallgatott újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozta az ügyészség az úgynevezett Szőlő utcai ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Vádat emeltek egy oktató ellen, aki molesztálta diákjait

Vádat emeltek egy oktató ellen, aki molesztálta diákjait

A Monori Járási Ügyészség szexuális kényszerítés bűntette és többrendbeli szexuális visszaélés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a nála szakképzési gyakorlaton lévő fiatal fiúkat szexuálisan molesztálta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

http://ujhazak.com