Két ember is meghalt a Balatonban csütörtökön

Egy 15 éves fiú Balatonfenyvesen, egy 57 éves férfi Balatonföldváron vesztette életét csütörtök délután a Balatonban - értesült az MTI.Az MTI információi szerint a fiú egy vízibicikliről esett vagy ugrott a vízbe Balatonfenyvesen, a parttól 300-350 méterre, majd elmerült. Mentőmellény nem volt rajta. A családja kiabált segítségért.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) vízimentői hamar a helyszínre értek, és gyorsan megtalálták szonárral a fiút, akit sikerült újraéleszteni, majd kórházba vinni.
   

Máté Alexandra, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, mentőhelikopter szállította a fiút a veszprémi kórházba, ahol még csütörtökön életét vesztette. A rendőrség általános közigazgatási rendtartás keretében vizsgálja az eset körülményeit, mivel idegenkezűség vagy bűncselekmény gyanúja nem merült fel.
    

Az MTI értesülései szerint csütörtök délután egy fővárosi 57 éves férfi is életét vesztette Balatonföldváron a Rákóczi utcai szabadstandon, kisvízben, miután rosszul lett. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese megerősítette az információt. Közölte, közigazgatási rendtartás keretében vizsgálják az ügyet, valamint azt, hogy betegség vagy fulladás okozta a halált.
    

Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője legutóbb július végén nyilatkozta az MTI-nek, hogy míg tavaly nyolcan vesztették életüket a Balatonban, júliusban már elérte a 13-at az ilyen halálesetek száma. A VMSZ augusztusban kétéves kampányba kezdett közismert emberek bevonásával a mentőmellény-viselésért.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com