Két embert letartóztattak a törökországi orosz nagykövet meggyilkolásával kapcsolatban

Az érintettek egyike rendőr, a másik kereskedő. Az ügyészség azzal gyanúsítja őket, hogy tagjai az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatnak, amelyet Ankara a július 15-i puccskísérletért felelőssé tesz.

A mozgalmat Törökország korábban terrorszervezetnek nyilvánította.

Gülen tagadja, hogy ő állna Karlov meggyilkolásának hátterében.



A nyomozás során őrizetbe vettek közül három másik embert a vallomástétel után csütörtökön szabadon engedtek, de kettőjük felügyelet alatt marad. A letartóztatott rendőr már az akadémián is szoros kapcsolatban állt Karlov gyilkosával, a szintén rendőr Mevlüt Mert Altintassal, valamint azt a lakást is ő bérelte, ahol a merénylet elkövetője lakott.

A 62 éves orosz nagykövetet egy ankarai fotókiállítás megnyitóján lőtte le a civil ruhát viselő tettes, televíziós kamerák nyilvánossága előtt. Altintas iszlamista és a szíriai Aleppó elleni orosz légi offenzívát felemlegető jelszavakat kiabált, mielőtt a török hatóságok végeztek vele.

MTI

Hozzászólások

Akarata ellenére vitt magával egy nőt

Akarata ellenére vitt magával egy nőt

A Pest vármegyei nyomozók személyi szabadság megsértésével gyanúsítanak egy 51 éves monori férfit.

Megelőzték a kettős veszélyeztetést

Megelőzték a kettős veszélyeztetést

Február 16-án délután veszélyhelyzetre készült a rendőrség a Záhony és Nyíregyháza közötti pályaszakaszon, miután egy férfi azzal hívta fel a 112-t, hogy a vonat alá ugrik.

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

25 embert tartóztattak le a hatóságok a mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmak elleni nemzetközi akcióban.

Óvodai szexuális erőszak

Óvodai szexuális erőszak

Vádemelést javasol az újbudai ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Kényszerítés a buszon

Kényszerítés a buszon

A Miskolc Rendőrkapitányság nyomozói egy 15 éves helyi fiút hallgattak ki gyanúsítottként.

Bódultan se!

Bódultan se!

Magyarországon nemcsak az ittas, hanem a bódult vezetéssel kapcsolatban is zéró tolerancia van érvényben.

Holttestet találtak a rendőrök a XVII. kerületben

Holttestet találtak a rendőrök a XVII. kerületben

A rendőrség már korábban két férfit gyanúsított meg az ügyben.

Hiába tagad az encsencsi rém

Hiába tagad az encsencsi rém

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya lezárta M. Krisztofer (26) aktáját, így Nagy Gábor alezredes, kiemelt főnyomozó a felderítés részleteiről is tájékoztatott.

Népszerű lufitrükk miatt halt meg az édesanya

Népszerű lufitrükk miatt halt meg az édesanya

Tragédiába torkollott a születésnapi buli.

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Donald Eugene Fields (60) már nem tartozik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tíz legkeresettebb bűnözője közé.

http://ujhazak.com