Két év börtönbüntetésre ítéltek egy orvosra és ápolóra támadó nőt Pécsen

Első fokon két év börtönbüntetést szabott ki a Pécsi Járásbíróság egy nőre, aki egy gyermekorvost és egy ápolót bántalmazott egy pécsi klinikán 2024 őszén - közölte a Pécsi Törvényszék szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint a vádlott nő azt hitte, hogy a 2024 szeptemberében született unokáján anélkül végeztek el orvosi beavatkozást, hogy a gyermek törvényes képviselője erre engedélyt adott volna. A nő október 2-án az esti órákban jelent meg a pécsi klinika egyik osztályán, majd az ügyeletes gyermekorvost trágár módon szidalmazta, emelt hangon kérte számon amiatt, amiért az ott gyógykezelt unokája halántéki vénájába branült vezettek. A nő a szidalmazás közben az orvost nyakánál fogva ragadta meg, majd fejét az orvosi szoba ajtajába verte.

Az eset során az orvos segítségére sietett az ügyeletes szakápoló, ennek köszönhetően a doktornő az orvosi szobába tudott menekülni, hogy rendőri segítséget kérjen, mire a vádlott az ápolónőt ragadta torkon és az ő torkára szorított rá. A vádlottat végül egy harmadik dolgozó, egy másik ügyeletes szakápoló nő fékezte meg. A nőt mintegy húsz perccel az orvost ért támadást követően, a gyermekorvos bejelentése alapján vonták rendőri intézkedés alá.

A bíróság közleménye szerint a vádlott unokájának vénájába azért vezettek branült, mert felmerült annak gyanúja, hogy az édesanyja révén herpes simplex vírussal fertőződhetett, és a branül a gyermek folyamatos gyógyszerrel való ellátását könnyítette meg. A gyermekorvos az őt ért bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a nyakán és hajas fejbőrén zúzódások keletkeztek, míg az ápolót horzsolások érték.

A Pécsi Járásbíróság a vádlottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és két rendbeli könnyű testi sértés miatt - halmazati büntetésül - két év börtönre ítélte. A vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés, az ügyész pedig a büntetés súlyosítása érdekében jelentett be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com