Két évig tartotta otthon apja holttestét, csalás miatt vádat emeltek ellene

Minősített költségvetési csalás miatt vádat emeltek egy mosonmagyaróvári férfi ellen, aki több mint két évig nem jelentette be apja halálát, a holttestét otthon tartotta és felvette a nyugdíját - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint az 53 éves férfi egy családi házban élt beteg édesapjával; édesanyja és testvére már korábban elhunyt. A vádlottnak jövedelme nem volt, egyetlen bevételük az apa nyugdíja volt. Az idősebb férfi 83 éves korában, feltehetően 2019 decemberében elhunyt. Amikor a vádlott ezt észlelte, apja testét ágyba fektette, betakarta, de a hatóságokat nem értesítette.
    

A férfi 2020 januárja és 2022 februárja között minden hónapban - jogosulatlanul - felvette apja nyugdíját, összesen csaknem ötmillió forintot. Idén februárban a férfit egy más ügy miatt megkeresték a rendőrök, akkor jelezte nekik, hogy az édesapja meghalt. Az eljárás során a felvett nyugdíjból a nyomozók 1,7 millió forintot megtaláltak és lefoglaltak. Az ügyészség a vádlottra próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását és vagyonelkobzást indítványozott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com