Két helyszínen is riasztották a terrorelhárítókat Belgiumban

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Antwerpenben fegyvereknek látszó tárggyal játszó gyerekek, Namurben egy magára hagyott csomag miatt riasztották a terrorelhárítókat szerdán Belgiumban.A La Libre Belgique című lap internetes beszámolója szerint az észak-belgiumi, flamand nyelvű régió, Flandria legnagyobb városában, Antwerpenben szerdán fegyveres fenyegetés miatt, lakossági bejelentés alapján egy időre lezárták a főpályaudvar környékét.

A helyi rendőrség tájékoztatása szerint a helyszínre érkező terrorelhárító egység előállította a fiatalokból álló csoportot, akiknél "hamis", illetve "játékfegyvereket" találtak. A rendőrség közleményében arra kérte a lakosságot, hogy semmiféle fegyvernek látszó tárgyat ne hordjanak magukkal közterületen.


A nap folyamán egy magára hagyott csomaghoz riasztották a rendőrséget az ország francia nyelvű, déli tartományában, Vallóniában található Namur város vasútállomására. A beszámoló szerint a környéket a rendőrség kiürítette, a kiérkező tűzszerészek a csomagot "hatástalanították". A napilap információi szerint úgy az antwerpeni, mint a namuri vasútállomáson feloldották a zárlatot, és újraindult a vonatközlekedés, de abban a nap folyamán még fennakadások várhatók.


Belgiumban megnövekedett a feszültség azt követően, hogy kedd este a brüsszeli központi pályaudvaron egy 36 éves marokkói állampolgárságú férfi robbanóanyaggal, szögekkel és gázpalackokkal megpakolt táskával merénylet akart végrehajtani. Megpróbálta működésbe hozni a szerkezetet, de a robbantás félresikerült, kicsi lett, senkit nem sebesített meg.


A pályaudvart reggel újranyitották, és a közúti közlekedés is helyreállt a fővárosban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com