Két kilónyi amfetamint szállított autójában egy férfi Vas megyében

Letartóztatott a Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója egy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított Vas megyei férfit, aki két kilogrammnyi amfetamint szállított az autójában - közölte a Vas Megyei Főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.Simon József közleményében azt írta: a férfit a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság korábban már kihallgatta gyanúsítottként kábítószer-kereskedelem bűntette miatt. A gyanúsított csütörtökön Rábapaty községben autózott, amikor egy rendőrjárőr igazoltatni akarta. A férfi nem tett eleget a rendőri utasításoknak, elhajtott a helyszínről, menekülés közben több mint két kilogrammnyi amfetamint dobott ki az autóból. A szántóföldekre hajtott, kiugrott a járműből és elfutott. A rendőrök rövid idő alatt elfogták.

    
A főügyész hozzátette: a gyanú szerint a férfi 2018 júniusától tíz alkalommal adott el Szombathelyen és Sárváron jelentős mennyiségű, összesen 600 gramm amfetamint, grammonként 2500 forintos áron. A férfi lakásán 2018 júniusában a rendőrség szintén a csekély mértéket meghaladó mennyiségű kábítószert foglalt le.
    

Simon József rámutatott: azért indítványozták a gyanúsított letartóztatását, mert a terhére rótt bűncselekmény akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, továbbá fennáll a szökés veszélye és a gyanúsított a büntetőeljárás során újabb bűncselekményt követett el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com