Két régi bűncselekménnyel is meggyanúsította a francia rendőrség a felesége elkábításáért és megerőszakolásárt elítélt férfit

A felesége sorozatos elkábítása és megerőszakolása miatt Franciaországban decemberben húsz év szabadságvesztésre ítélt Dominique Pelicot ellen eljárás indult két korábban felderítetlen és lezárt bűncselekményben, szerepe tisztázása érdekében kihallgatja egy vizsgálóbíró csütörtökön - közölte a gyanúsított ügyvédje.Béatrice Zavarro a kihallgatás előtt újságíróknak elmondta: ügyfelét egy 2022 októberében kezdődött nyomozás keretében idézték be, és az ügyben már 2023 októberében is meghallgatták érdemben.

A 72 éves férfit két szexuális bűncselekménnyel kapcsolatos ügyben gyanúsították meg: egy 1991-es párizsi gyilkossággal és nemi erőszakkal vádolják, amelyet tagad, valamint egy 1999-es, Párizs környékén elkövetett nemi erőszak kísérletével, amelyet beismert, azután, hogy DNS-vizsgálatok bizonyították, hogy a helyszínen járt.

Ez a két eset jóval azelőtt történt, hogy Dominique Pelicot csaknem egy évtizeden keresztül rendszeresen elkábította, megerőszakolta, valamint több tucat, interneten toborzott férfival megerőszakoltatta a feleségét, és a bűncselekményeket filmre vette. A délkelet-franciaországi Avignon büntetőbírósága előtt szeptembertől decemberig tartó perben a férfi e két esetről is elárult néhány részletet.

"Ami Mariont (az 1999-es nemierőszak-kísérlet áldozatának keresztneve) illeti, valóban én vagyok a tettes" - ismerte el a november közepén tartott tárgyaláson. Tagadta azonban, hogy bármilyen szerepe lett volna Sophie Narme ingatlanügynök 1991-es Párizsban történt megerőszakolásában és megölésében.

"Semmi közöm nem volt ahhoz az ügyhöz" - mondta Dominique Pelicot, annak ellenére, hogy mindkét áldozat 23 éves ingatlanügynök volt, akiket egy álnéven dolgozó férfi keresett fel, hogy megnézzen egy lakást. Mindkét nőt ugyanúgy fehérneműre vetkőztették, és mindkét esetben étert használtak a bántalmazásukkor.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com