Kéthetes gyermekét életveszélyesen bántalmazta egy nő Vasban, vádat emeltek ellene

Végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását kéri a Vas Vármegyei Főügyészség a kéthetes gyermekét életveszélyesen bántalmazó anyára, az apát pedig - aki az ügyészség szerint nem tett semmit a gyermek védelmében - kiskorú veszélyeztetésével vádolják.A főügyészség hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emeltek vádat a nővel szemben, aki 2024 áprilisában a kéthetes gyermekét napokon keresztül bántalmazta.

"A vádlottat idegesítette a gyermek sírása, ezért legalább három alkalommal, közepes erővel megrázta, melynek során a csecsemő feje előre-hátra, illetve jobbra-balra csapódott. A nő több alkalommal befogta a síró gyermek száját, valamint pelenkázás közben leszorította a lábát. Az is előfordult, hogy a csecsemőt bedobta a kiságyba, a fejét pedig belenyomta a matracba" - írták.

Hozzáfűzték: a kiskorú sértett koponyájában a rázások következtében bevérzések alakultak ki, az úgynevezett megrázott csecsemő szindróma következtében életveszélyes állapotba került és maradandó neurológiai károsodást szenvedett.

Kiemelték ugyanakkor azt is: a súlyosabb következmény elmaradása annak volt köszönhető, hogy a vádlott a gyermeket orvoshoz vitte, ahol gyors és szakszerű ellátásban részesült.

A főügyészségi közlemény szerint az apával szemben is vádat emeltek, aki a kiskorú bántalmazását észlelte, de nem akadályozta meg a nő erőszakos magatartását, nem fordult orvoshoz vagy védőnőhöz, és nem kért segítséget a gyermekvédelmi hatóságtól sem. A férfi ezzel az ügyészség álláspontja szerint a kiskorú testi és értelmi fejlődését veszélyeztette.

A vádhatóság a nővel szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás, a férfival szemben felfüggesztett szabadságvesztés és bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől eltiltás kiszabását indítványozta, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.

A főügyészség mindkét vádlott szülői felügyeleti jogának megszüntetését is kezdeményezte, a vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Törvényszék fog dönteni - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com