Kettős emberölés miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség

Vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki 2020. márciusban baltával két embert megölt, majd a testeket felgyújtotta.A főügyészség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat szerint a két sértett - apa és fia - a bűncselekmény elkövetésének idején egy nagykőrösi, romos tanyaépület rendbehozatalán dolgozott.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A még tizennyolc év alatti fiú egyik karja születési rendellenesség miatt csökevényesen fejlődött.
    

Március 31-én az elkövető a tanya mellett kerékpározott el és szóba elegyedett a sértettekkel, akik cigarettával kínálták. A vádlott segített a sértetteknek fát vágni, így került hozzá egy balta. Miután a férfi meglátta a fiatalabb áldozat övtáskáját, értékei megszerzéséért a tanya melléképületében a baltával hátulról fejbe verte. Magához vette az övtáskából a fiú mobiltelefonját, a házba ment, és ott az apát is legalább négyszer fejbe vágta. Ezután értékek után kutatott, majd mielőtt elhagyta a tanyát, mindkét testet meggyújtotta. A fiatalabbik sértett testének meggyújtásakor még élt.
    

Aznap éjszaka az elkövető visszatért, és éghető anyaggal locsolta le a már élettelen testeket, majd ismét meggyújtotta őket. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai néhány nap alatt elfogták az elkövetőt, aki ellen a főügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember, illetve a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com