Kettős emberölés miatt vádat emeltek egy izraeli állampolgár ellen

Barátnője és barátnője édesanyjának megöléséért távollétében vádat emelt az ügyészség egy palesztin származású izraeli állampolgár ellen - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.Közleményükben azt írták: a 31 éves férfi 2018-ban Németországban ismerkedett meg az ott tanuló 21 éves magyar nővel. Kapcsolatuk komolyra fordult, a vádlott a párját a családjának is bemutatta Izraelben, a férfi többször tartózkodott szerelme és az ő édesanyjának kaposvári albérletében is.

    
A nő anyja ugyanakkor nem nézte jó szemmel a kapcsolatot, mert a férfi féltékeny volt, el akarta érni, hogy barátnője a felügyelete nélkül ne találkozzon más férfiakkal. A vádlott agresszív, számon kérő viselkedése miatt a lány 2018 októberében szakított, de hamar kibékült vele, a férfi pár nappal később, október 21-én a sértetteknél tölthette az éjszakát.
    

Még hajnal volt, amikor felkelt, átment párja édesanyjának szobájába, egy puha anyaggal befogta az alvó asszony száját és az orrát, amitől néhány percen belül megfulladt. Ezután hasonló módon a barátnőjével is végzett. A vádlott tüzet okozott a lakásban cselekménye leplezésére. A tűz elől az erkélyre menekült, segítségért kiabált, a tűzoltók mentették ki. Nem sérült meg, de egy napot kórházban töltött, másnap gépkocsival Belgrádba, onnan repülőgéppel Izraelbe utazott, így még az előtt elhagyta Magyarországot, hogy a szakértői vizsgálatok eredményéből kiderülhetett volna: a sértettek nem a tűz miatt haltak meg.
    

A férfi pontos lakóhelye azóta sem ismert. A bíróság nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki ellene, kiadatási eljárása folyamatban van az izraeli igazságügyi hatóságoknál. Távollétében az ügyészség több emberen elkövetett emberölés és közveszély okozás miatt nyújtott be vádiratot a Kaposvári Törvényszékhez.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com