Kevin Spacey-t felmentették a szexuális zaklatás vádja alól New Yorkban

Kevin Spacey amerikai színészt felmentette a szexuális zaklatás vádja alól egy New York-i bíróság - számolt be róla a BBC hírportálja pénteken.Az ügyet az 50 éves Anthony Rapp színész indította, amiért szerinte Spacey 1986-ban illetlenül érintette meg egy 1986-os összejövetelen, amikor Rapp 14 éves volt. A férfi 2020 szeptemberében indította a pert, melyben 40 millió dolláros (16,6 milliárd forintos) kártérítést követelt.

Az Oscar-díjas Spacey tagadta a vádat.
    

Három héten át tartó polgári per után csütörtökön egy manhattani szövetségi bíróságon az esküdtszék úgy ítélt, hogy Rapp nem bizonyította Spacey nem kívánt szexuális közeledését. Az esküdtek több mint egy órát tárgyaltak, miután a bíró felolvasta az ítéletet. Spacey állítólag megölelte az ügyvédeit, mielőtt távoztak volna a tárgyalóteremből.
    

Rapp szerint Spacey 26-27 éves volt, amikor manhattani lakásán egy összejövetelen találkoztak. A Buzzfeed portál egy 2017-es cikke Rappet idézve azt írta, Spacey felkapta, az ágyra fektette és részben ráfeküdt. A tárgyalás harmadik hetében Spacey saját védelmében azt mondta, sokkolta, amikor Rapp öt évvel korábban előállt a váddal. "Azt se tudtam, hogy lehetne igaz" - közölte, hozzátéve, hogy nem érdeklődött Rapp iránt, mivel a fiú akkor fiatalkorú volt.
    

Kevin Spacey karrierje a szexuális zaklatási vádak után megtorpant, a Netflix menesztette a Kártyavár című sorozatából, A világ összes pénze című filmben lecserélték. Egy augusztusi bírói döntés a sztárt arra kötelezte, hogy 31 millió dollárt fizessen a Kártyavár producereinek a költségek miatt, melyek Spacey elbocsátása miatt jelentkeztek. A sztár ellen az Egyesült Királyságban öt pontban emeltek vádat szexuális zaklatás miatt, ártatlannak vallotta magát. Tárgyalása jövő júniusban kezdődik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com